Csődbe jutott a Green Holidays utazási iroda, szállás nélkül maradtak magyar utasok Antalyában

0

Fizetésképtelenséget jelentett vasárnap kora este a Green Holidays Kft., a társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.

A családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, 10.20-kor landoltak  Antalyában, de a reptéren senki nem várta őket, az utazási iroda a telefont se vette fel. Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amelyet lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték – mondta.
A Green Holiday honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az UNIQA Biztosító Zrt. szolgáltatja. A szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. A társaság kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges intézkedésekről – a vagyoni biztosíték terhére – a kormányhivatal intézkedik a biztosítóval együttműködve. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az info@uniqa.hu címen jelenthetnek be.
Az iroda közleményében azt írta, vasárnaptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit.
A Green Holiday elődje a Green Travel volt, amelynek utazásszervezői engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) 2016 novemberében visszavonta. A turizmusonline akkori cikke szerint a tulajdonos akkor azt hangsúlyozta, hogy az utazási iroda nem ment csődbe, csak nem tudta igazolni a MKEH felé – a jogszabályok alapján az elmúlt három év legmagasabb – vagyoni biztosítékát, miután a 2016-os szezon nem alakult a várakozásoknak megfelően. A Green Travelnak 1 milliárd 650 millió forint vagyoni biztosítékot kellett volna igazolnia. Ezért  úgy döntöttek, hogy a Green Travel helyett a kiutaztatást a 2011 óta létező Green Holidays Kft. viszi tovább.
Tavaly jelentősen visszaesett az európai, köztük a magyar turisták érdeklődése is a törökországi utazások iránt az év eleji terrortámadások, főleg a 12 német állampolgár életét kioltó januári isztambuli merénylet miatt.

Az ankarai magyar nagykövetség munkatársai már a helyszínen vannak, hogy segítsenek a törökországi Antalyában a Green Holidays utazási iroda csődje miatt szállás nélkül maradt, mintegy 180 magyarnak – mondta az ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatorna vasárnap esti híradójában.

Kiss Gábor ismertette, kora délután érkeztek az első segélykérő hívások, hogy az Antalyába érkezett magyarok csoportjáért senki nem ment ki a repülőtérre. Néhány órás várakozás után az utazási iroda török partnere buszokat küldött értük és elvitték őket a szállodákba.
A nagykövetség négy munkatársa – köztük három konzul – már a helyszínen segít a magyaroknak, hogy estére mindenkinek legyen szállása és kapjanak ételt is – fejtette ki a nagykövet.
A Green Holidays Kft., vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el.
A családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna az MTI-nek elmondta, 10.20-kor landoltak  Antalyában, de a reptéren senki nem várta őket, az utazási iroda a telefont se vette fel. Először még azt a tájékoztatást kapták, hogy sokan nem abba a szállodába kerülnek, amelyet lefoglaltak, majd azt mondták, akkor maradhatnak, ha egy napot kifizetnek, de később már az egész hét kifizetését kérték – mondta.

Mabisz: 500 millió forintos vagyoni biztosítéka van a Green Holidaysnek

Budapest, 2017. július 3., hétfő (MTI) – A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) információi szerint 500 millió forintos vagyoni biztosítékkal rendelkezett a fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda, de azt még nem lehet tudni, hogy ez a pénz elég lesz-e a kártalanításra – mondta Horváth Péter, a szövetség utasbiztosítási tagozatának elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hangúlyozta, a vagyoni biztosíték kizárólag három célra használható fel, az utasok hazahozatalára, a kényszerű kinttartózkodás finanszírozására és a befizetett részvételi díjak visszatérítésére, más ebből nem finanszírozható.

Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére hétfőn.

Hozzátette: a kárrendezés elindulásához szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta. megjegyezte ugyanakkor, hogy már a határozat megjelenése előtt is próbáltak segíteni, az utasok átvételéről a Neckermann irodával is egyeztettek.
Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Akkor meg tudják állapítani, hogy mi fér bele a kárrendezésbe a benyújtott igényekből.
Közölte: a biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben vagy egészben megtérítik. Mindezt az Uniqa Biztosító által vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos fedezete volt.
Elmondta: közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.
Annak a 370 utasnak a helyzete a legnehezebb, akik szombaton és vasárnap utaztak el, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott.
Kitért arra, hogy a Green Holiday Kft.-vel folyamatosan egyeztettek, a kezdetektől segítik a helyzet megoldását. A Törökországban rekedt utasoknak azt javasolta, hogy fogadják el az utazásszervező által kínált hazautazási lehetőséget.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…