Az utolsó csengetés – Megkezdődött a vakáció

Bevallom: minden évben visszatér szívembe az a régi izgalom, amelyet az utolsó csengő okozott ifjú életemben. Nincs ehhez hasonló csengőszó. Erre a csengőszóra megváltozott egyszeriben a világ. Színesebbé váltak az utcák, vidámabbá a terek, a parkok, gyöngyözőbb lett az öröm, hangosabb a szó, ízesebb a levegő. A hirtelen visszanyert szabadság zsibbasztó ízét, örömét, bizsergését akkor éreztük először az életünkben, amikor a kitáruló iskolakapukon kitódultunk a nyárba.

Tehát itt a vakáció, a nyári szünidő, a diákok számára az év legszebb időszaka, vége a mindennapos iskolába járásnak. Sarokba az iskolatáskával! Ki lehet engedni a „gőzt”, el lehet engedni végre magunkat. Minden gyerek és iskolás fiatal örül ennek, hiszen valamennyiüket várják a nyár örömei. No és a veszélyei is. Gyermekeink a napi feszültségek után rájuk zúduló nyárban gyakran felelőtlenné, meggondolatlanná válnak. Főként a fiúgyermekek lesznek vakmerőek, és igyekeznek társaiknak, no meg a lányoknak megmutatni, hogy ők belevaló fickók. Szülőknek és táboroztató, túráztató pedagógusoknak meghatványozódik a felelőssége ezekben a hónapokban. A saját képességeiket igazán még nem ismerő fiatalok hetvenkedésből néha valóban olyan cselekedetekre szánják magukat, amelyek akár végzetesek is lehetnek számukra.

Legjobban a szülőnek kell ismernie gyermekét, neki kell tudnia, hogy egy-egy kirándulás, túra, táborozás előtt mit kössön különösképpen a lelkére. A pedagógusok is megteszik ugyanezt, bár elsősorban nem személyre szólóan. Az sem árt, ha szakemberek is felhívják a veszélyekre a figyelmet. Így is adódhatnak problémák.

Ha a maga területén mindenki megteszi a tőle elvárhatót, a veszélyek minimálisra csökkennek. Tegyük is meg, hogy valóban szép legyen ez a nyár (is)!

Tollár Sándor