Az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

0

Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

    1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az azóta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nemzetünknek.
Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az akkori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.
Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését.
1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.
Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel – külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Budapest, 2018. január 11.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) választási hirdetménye az április 8-ai országgyűlési választásról tartott sajtótájékoztatón a szervezet fővárosi székházában 2018. január 11-én. Az NVI felkészült a parlamenti választás lebonyolítására.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Országgyűlési választások 2018

[soon name=”Default” due=”2018-04-08T00:00″][/soon]

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…