Az oktatást és az egészségügyet is megváltoztatná az Együtt kormányváltás esetén

0

A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az Együtt 2018-as választási programja, a Szabadság és igazságosság című kiadványt szombaton mutatták be Budapesten.

Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke a program bemutatóján párttagok és szimpatizánsok előtt elmondta, hogy 491 ígéretet tettek. Magyarországot nem olyannak képzelik el, mint amilyen most – hangsúlyozta, hozzátéve: valóban fejlődő, európai államot akarnak, amely szerethető, békességet hoz, és ahol minden ember egyformán jól érzi magát. „Ekkor lenne együtt Magyarország” – fogalmazott. Arra készülnek, hogy jövőre leváltják a miniszterelnököt – hangoztatta.
Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke azt mondta, egy szabad Magyarországon nem kell félni, az állam nem szól bele lelkiismereti kérdésekbe, mindenkinek jogában áll önállóan pályát, vagy éppen élettársat választani. Fontos ugyanakkor az igazságosság is: az államnak mindig segítenie kell a szegényeken – jelentette ki.
Az ellenzéki párt öt kulcsígéretét Juhász Péter foglalta össze. Igazságos családtámogatást vezetnének be: mivel minden gyermeket egyenlőnek tartanak, azonos esélyeket biztosítanának.
A „rabszolgákat” kitermelni próbáló „Orbán-féle oktatáspolitika” helyett önálló gondolkodásra nevelnének, szabad iskolákban. A szabad tankönyvválasztáson túl tandíjmentessé tennék a felsőoktatást is.
Sokkal többet költenének az egészségügyre, modern kórházi körülményeket teremtenének, megállítanák az orvosok, ápolók elvándorlását.
Az Együtt elnöke szerint ezekre a területekre azért nem jut pénz, mert „azt Orbán Viktor miniszterelnök és érdekköre ellopja”. Ezeket az összegeket visszavennék, és kárpótlásra fordítanák. Kijelentette, hogy ők hitelesek, tiszták, nem kötődnek az elmúlt huszonöt év politikai elitjéhez, így nem zsarolhatóak.
Ötödik kulcsígéretként Juhász Péter azt emelte ki, hogy minél előbb bevezetnék az eurót. Szorosan együttműködnének az Európai Unió országaival.
Szigetvári Viktor szintén felsorolt néhány ígéretet. Úgynevezett apahónapokat vezetnének be, hogy a férfiak is kivegyék a részüket a gyermeknevelésből. Társadalmi vitát kezdeményeznének az eutanázia aktív és passzív formájának szélesítéséről.
Betiltanák, hogy állami vezetők sportági szakszövetségek élére kerülhessenek. Leállítanák a stadionprogramot, helyette tanuszodákat és iskolai sportcsarnokokat fejlesztenének. Leállítanák a paksi bővítést, és „tisztességes, fenntartható energiapolitikát” valósítanának meg – sorolta Szigetvári Viktor.
Az Együtt rendezvényén a Párbeszéd két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is részt vett.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…