Az MNB visszautasítja a nemzetközi szerepvállalását ért „politikai célú” bírálatokat

0

A Magyar Nemzeti Bank közleményben utasította vissza a munkatársainak utazásait ért bírálatokat, azokat politikai célúnak nevezve. A jegybank a sajtóban megjelent cikkekre reagált.

Pénteken több sajtóorgánum Spät Judit, az Együtt elnökségi tagjának MNB-től kapott közérdekű adatigénylésére hivatkozva arról írt, hogy idén három hónap alatt négyszer is elutaztak Jamaicába az MNB munkatársai, az egyik esetben valaki az utazással együtt 16 napot töltött kinn. A kérdéses időszakban azonban – április 1. és 16. között – nem találtak olyan gazdasági konferenciát, nagyszabású rendezvényt, amely indokolhatná egy jegybanki dolgozó ott-tartózkodását. A több mint kéthetes utazás kétmillió forintba került, ennek a fele az útiköltség volt. Több más esetet is megemlítenek.
Az MNB pénteken közleményben utasította vissza a nemzetközi szerepvállalását ért „politikai célú” bírálatokat.
Közölték: a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szerepvállalásának jelentős részét a jegybank nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó kötelezettségek teljesítése adja. Ennek megfelelően az MNB munkatársai rendszeresen részt vesznek – többek között – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) keretén belül működő fórumok és szakbizottságok, a BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja), az IMF, az OECD, az európai felügyeleti hatóságok és egyéb, az MNB tevékenysége szempontjából releváns nemzetközi szervezetek ülésein.
Az MNB számára nem csak a társintézményekhez fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzése képez prioritást, de igyekszik mind jobban bekapcsolni tevékenységét a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe is, amint ezt már a 2014-ben elfogadott alapokmányában is célként határozta meg. Ahogy MNB-s kollégák részt vesznek nemzetközi konferenciákon, workshopokon és egyéb szakmai rendezvényeken, úgy a jegybank is számos nemzetközi rendezvénynek szolgál már helyszínéül – írták.
A jegybanki munkavállalók az intézmény külföldi kiküldetésekre vonatkozó szigorú irányelvei alapján, az MNB Etikai Kódexét, és az MNB Gazdálkodási Kézikönyvének vonatkozó előírásait tiszteletbe tartva vehetnek részt külföldi rendezvényeken. A kiutazások célja a résztvevők szakmai fejlődésének érdekében történő tapasztalatszerzés és információcsere – áll a közleményben. Hozzátették, az egyes programokra való delegálás elbírálásának szempontjai között a rendezvény szakmai nívója, a részt vevő intézmények jelentősége és a megszerezhető tudástőke szerepel, nem pedig a rendezvény helyszíne.
A Magyar Nemzeti Bank határozottan visszautasít minden ezzel ellentétes, az MNB-t rossz színben feltüntetni próbáló, rosszindulatú spekulációt – írják.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…