Az Év Strandétele idén a Pulled Ponty szendvics

0

Az Év Strandétele díjat idén a füstölt pontyból készült Pulled Ponty (Húzott Ponty) fantázianevű bagel szendvics nyerte. Bezerics Dániel specialitása a keszthelyi és balatonboglári Palettában, valamint az idén indult Pavilon fonyódi strandbüfében kapható, egy igazán különleges és minden alkotóelemében kiváló balatoni alapanyagokra épülő strandétel:  bagelbe, pontosabban vajas körkiflibe töltött ponty hasaalja ordával, bébispenóttal és fokhagymakompóttal. Bezerics Dániel rendkívül sokat foglalkozik a balatoni régió értékeinek, legjobb alapanyagainak megismertetésével, így nem lehet véletlen, hogy tavaly is az ő étele nyert, amire nagyon büszke, de jövőre már nem kíván indulni a versenyen, inkább a zsűrizésben segítene.

A verseny előválogatását idén is a We Love Balaton portál végezte, a végső döntést pedig három gasztro-újságíróból (Magyar Konyha, Index, We Love Balaton) álló szakmai zsűri hozta meg.

Kiosztottak egy az Év Felfedezettje különdíjat is, amit egy fenyvesi strandbisztró, A Konyhám kapott. Ők tortizza névre keresztelt tortilla-pizzával neveztek. Pár hete megnyílt és nagyon szerethető helyről van szó, amely rövid idő alatt a Balaton egyik legjobb strandbüféjévé vált. A pizza és a burger műfajában egyszerre tudnak újat mutatni, de vegetáriánus ételkínálatuk is kiváló.

A versenyt szervező Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor szerint sorra nyílnak az újabb strandbisztrók a Balatonnál, és a tapasztalatok szerint a korábbiak is újítanak, fejlődnek, ezért az idei verseny szorosabb volt, gyakorlatilag mindegyik döntős megérdemelte volna az országos elismerést.  Jól szerepelt a keszthelyi városi strandon tavaly nyílt Vitorlás büfé túrógombócos eperlevese és a korábban díjazott badacsonyi Kishableány Mekk Málna nevű gluténmentes ciroklisztes bagettben tálalt grillezett kecskesajtos szendvicse is. A Balaton körül több helyen egyértelmű gasztrotrendként jelentek meg a minőségi kreatív szendvicsek. A Neked főztem nevű strandbüfé is sajtos-kovászolt babos malacpofa szendviccsel indult. A fövenyesi Kalóz, akik két éve, a legelső ilyen verseny nyertesei voltak, idén egy lencsesalátával és hagymalekvárral tálalt különleges fűszerezéső kenesei Pörc kolbásszal indultak, ami a hazai strandbüfékben fontos kategóriában tudott újat mutatni és a legmagasabb minőséget képviselni, de a nagyon erős mezőny ellenére a zsűri csak egy ételnek ítélhette oda a fődíjat.

Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele díjjal a vendéglátós szakemberek tudásának jobb elismerése mellett a tájidegen elemek helyett a balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami nemcsak egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőség, de gazdaságilag is sokkal kedvezőbb a régiónak, ha a helyi termelőket részesítjük előnyben. Ezt szolgálja a kör két éve meghirdetett Beach Food programja is. A cél, hogy frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg minél több helyen a jellemzően import mirelit tömegáruval, például a hekkel szemben – mondta Kardos Gábor, aki szerint hosszú idő után először sikerült megfordítaniuk a trendet, mert a balatoni Beach Food hatása már Budapesten is érezhető, mivel Bíró Lajos idén nyitotta meg hasonló szellemben Laza Pala strandbisztróját a Palatinus strandon. Tehát ez esetben nem egy új fővárosi gasztro trendet vettek át a Balatonnál, hanem fordítva. Ez is mutatja a balatoni Beach Food sikerét.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…