Az élethez elengedhetetlen a béke – Március 15. köszöntése

A megemlékezés nagy kötelezettséget ró ránk, mert ezen a napon el kell gondolkodnunk azon, milyen lehetett 176 évvel ezelőtt élni, vagy meghalni a hazáért.

Március tizenötödike a magyar nemzet szabadságünnepe. Ezt a napot mi magyarok tettük ünneppé. Nem örököltük, nem kaptuk, hanem, teremtettük. Teljesen és tökéletesen a miénk. Akkor is a miénk volt, amikor el akarták tőlünk venni. Nem adtuk, mert a mi ünnepünk az a mi szabadságunk. Amíg lesz magyar, addig lesz március tizenötödike, addig lesz magyar szabadság!

Március 15-e nem csak ünnep, hanem olyan nap, amit szeretünk. Szeretjük március 15-ét, mert egyet jelent nekünk a szabadsággal. Szeretjük, mert nemzeti színt teremtett. A pirosat, a fehéret, a zöldet. Azt, ami számunkra azóta is a magyarságot jelképezi. Akkor még tudták, hogy a színek mit jelentenek: a piros az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény. Erő-hűség-remény: ezt választotta a magyarság saját eszményének.

Szeretjük március tizenötödikét, mert szabadsághősöket adott nekünk. Van, akinek tudjuk a nevét közülük, van, akinek nem. Kossuth Lajos úgy hívta a honvédeket: névtelen félistenek. A forradalom résztvevői nem hősök, szentek, hanem hozzánk hasonló emberek voltak, akik napi gondjaikkal küszködtek, de kötelességüknek tartották a haza szolgálatát. Így kerülnek igazán közel hozzánk ők, így kerül igazán közel hozzánk az ünnep.

1848. március 15-re emlékezni mindig, minden helyzetben különös és felemelő kötelesség. A nemzet életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amelyek által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását, s magunk mögött tudjuk azt a szellemi erőt, amit Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Vasvári, Táncsics, Jókai életműve jelent a magyarságnak. Ők tetteikkel bizonyították, hogy bár „egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen”. A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk. Ezáltal válnak érvényessé Petőfi Sándor szavai:”Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon!” Az élethez pedig elengedhetetlen a béke, a szabadság és az egyetértés azok között, akik együtt élnek. Közös a sorsuk, közös a gondjuk, és egyikük sem juthat előre hosszú távon a másik rovására. Van egy hely, s egyben egy minden korban érvényes erkölcsi mérce, a szülőföld, a haza szeretete. „Isten egy szívnek egy kebelt teremte; így egy embernek egy hazát” – írta Kölcsey Ferenc. „Legyen béke, szabadság és egyetértés” – követelték a márciusi ifjak. Kívánhatunk-e mást, ennél többet ma a nemzet ünnepén!?

„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!…/ Megvirradt, fölébredett a föld, fut / A hajnaltól a nagy éjszaka” – így kezdődik Petőfi Sándor 1848 című, az év őszén írt költeménye. S bár az egész esztendő a csodák éve volt, a legragyogóbb, legemlékezetesebb csillagórák azóta is március tizenötödikéhez fűződnek. Hisz’ eredményei olyanok, amelyek e napot örökké emlékezetessé teszik a magyar történelemben. Most is nagy szükség van arra a lelkesedésre és erőre, amit a márciusi ifjak és az 1848-as csodában résztvevők mutattak nekünk.

Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltóak lehetünk 1848 örökségéhez. Ebben segít minket minden évben a megemlékezés a szabadságharcra, március 15-re és annak hőseire! Ez ad értelmet az ünnepségeknek, a koszorúzásoknak, a közös elmélkedéseknek! Ehhez ma is méltónak kell lennünk!

„Vannak napok, melyek nem szállnak el, / De az idők végéig megmaradnak / Mint csillagok ragyognak boldogan / S fényt szórnak minden születő tavasznak” – írta Juhász Gyula, a huszadik század első felének egyik legismertebb magyar költője.

Igaz, őszinte, megszívlelendő szavak!

Tollár Sándor