Augusztus 20. – Ne veszítsük szem elől a kősziklát – Az államalapítást ünnepeljük

Több mint ezer esztendeje vált Magyarország európai nemzetté. Szent István nagyot alkotott, személyében a magyar nemzet új életútját kijelölő, alkotó egyéniséget, minden idők egyik legnagyobb magyarját tisztelhetjük. Államalapító királyunk örökérvényű, a történelem által is igazolt döntést hozott: megtalálta a magyar nemzet számára legmegfelelőbb utat; szövetségre lépett Európával. Államalapító Szent Istvánt – és vele együtt az államiságot és a kereszténységet – az akkori őslakosok ugyan gyanakodva fogadták, ám az azóta elmúlt hosszú évek bebizonyították, hogy az akkori intézkedései máig a magyar nemzet létének és életének kereteit adják.

Szent István hagyatéka tette lehetővé a túlélést az olyan nagy válságok idején is, amikor más népek törtek ránk, és akarták elvenni kultúránkat és hazánkat. Akik Szent Istvánra támaszkodtak, vele együtt hittek abban, hogy Magyarországnak csak akkor van jövője, ha Európához tud tartozni. Az elmúlt több mint ezer év egyik állandó vágyódása és álma volt az Európához való tartozás, az, hogy ne csak térképen, hanem kultúrában is részese legyünk a keresztény kontinensnek. Ennek alapjait – a szabadságot, rendet és függetlenséget – az államalapítónak köszönhetjük.

Illő, ha szent királyunk ünnepén az ő szellemében igyekszünk választ keresni néhány sorskérdésünkre. Az első és legfontosabb, amire szent királyunk intelmei figyelmeztetnek: az igaz hit megőrzése. Mai világunkban is aktuális, hogy az igazságnak, a valóságnak megfelelő képünk legyen a világról, az emberről, a világ és az ember értékéről, létünk értelméről. Hitünk, hűséges, pontos ismerete, tisztasága olyan érték, amely felülmúlja a pillanatnyi érzelmeket és hangulatokat. A krisztusi hit lehet a biztos erkölcs alapja, ezzel tudunk méltó emberi boldogságot teremteni. Ha van hitünk, képesek leszünk családi, országos, városi közösségünkben megújulni.

Szent Istvánnak volt egy igazi méltósága: nagyon tisztelte az embert, hiszen intelmében is felhívta a figyelmet arra, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, ezért minden embert fajra és nemre való tekintet nélkül tisztelni kell. Embereit is arra tanította: szolgálatukat úgy végezzék, hogy minden embernek megadják a méltó tiszteletet. A szegénynek, az elesettnek is. Éppen ezért komolyan kell vennünk, hogy a szegény ember iránti felelősségvállalásunk erkölcsi kötelességünk. Nagyon fontos, hogy napjainkban egyre többen komolyan vegyük azt: mi mindnyájan felelősek vagyunk egymásért. Szükségünk van erre a felelősségérzetre azért, hogy méltó emberi életet tudjunk élni egyénben és közösségben is. Közösségben kell gondolkodnunk, mert minden ember közösségben nyeri el méltóságát. Szent István közösségben gondolkodott: népek, családok, egyének közösségében.

Megértés és mérséklet, elkötelezetten vállalt átalakulások, de mindenki javára – ezek voltak vezetői bölcsességének igazi ismérvei. Ez a bölcsesség azonban több volt hazafiságnál és puszta emberi józanságnál: alapja az a hit volt, amelynek sziklájára egyházát és országát építette. Örökségéhez akkor vagyunk hűek, ha megfogadjuk Szent Pál tanítását, amely Szent István ünnepének szentleckéjében áll: „Vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben! Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.”

A türelem és az elfogulatlan ítélkezés elve ma is igen aktuális, hiszen a legszebb programhoz is elfogulatlan, tisztességes emberi magatartásra van szükség, mert az igazi kibontakozás az emberek belsejéből indul. Türelem, elfogulatlan ráfigyelés kell ahhoz, hogy az emberekben, a dolgokban, a helyzetekben megtaláljuk a jobbítás útját. Szent István király őszinte hit alapján vezette be népünket az európai népek közösségébe. Nem szeszélyes döntés volt ez részéről, hanem a kor parancsa. Szent István rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy népe körében a béke, az összefogás erős legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogy más, környékbeli nemzetekkel is békét keressünk, békében éljünk. Országot és életet épített Krisztus tanításának örök kősziklájára. Olyan kősziklára, amely el nem múlik, a történelem viharai között föl nem darabolódik. Tehát ne veszítsük szem elől a kősziklát, erre építsük országunkat, városunkat és életünket. Ezen a szép ünnepen nézzünk magunkban, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy megtisztulva ünnepelhessünk.

Szent István tanításait városi szintre is érdemes lenne lefordítani: be kell fejezni a „kalandozásokat”. A „kalandozások” mai szóhasználattal a felelőtlenséget, a kiszámíthatatlanságot jelentik. Ezeket a tényezőket ki kell iktatnunk városunk életéből! Hiszen szent királyunk felvilágosított bennünket arról, hogy törvény adta joga mindnyájunknak, hogy szabad akarata szerint javasolja cserére azt, akiről – futball nyelven szólva – úgy érzi: rossz bíró, rossz partjelző, rossz játékos… És helyette „lelátóról” közfelkiáltással – de csak úgy! – újat válasszon, s ha kell, játékszabályt módosítson…!

 

Tollár Sándor