Áremeléssel indul a hajózási szezon a Balatonon

0

Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal többet kell fizetni, mint korábban.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az árakat “a szolgáltatások szükséges és elvárt fejlesztése” érdekében emelik.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Bahart csak a kompon évente 110 millió forintnyi kedvezményt nyújt különböző formában (Bahart-kártya, ingyenes utazás kisgyermekeknek és nyugdíjasoknak, családi és csoportos kedvezmények).
Megjegyezte, hogy két-három éve nem emeltek árat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság hajóin és kompjáratán.
Tavaly intenzív fejlesztési stratégiába kezdett a cég a mintegy két évtizedes lemaradásainak behozására, versenyképességének megőrzésére. Jelentős fejlesztéseket hajtottak végre és terveznek az idén is, függetlenül a kormány Bahartot is érintő balatoni programjától – fejtette ki. A cég beruházási kerete tavaly 700 millió forint volt, az idén 800 millió, duplája a korábbi években e célokra fordított összegeknek.
A Bahart a hajózási szempontból kiugróan jónak számító 2016. évben 2,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 140 millió forintos eredményt produkált. Az idei terv ennek a megismétlése, az áremelésből keletkező pluszbevételek nem az eredményt, vagy az osztalékot, hanem a fejlesztési forrásokat fogják növelni – mondta a vezérigazgató.
A már végrehajtott fejlesztések közül kiemelte, hogy a cég “végletesen” elavult vízibuszaiból kettőt eladtak, két hajót 150, illetve  200 millió forintért teljesen felújítottak. Várhatóan az idei főszezonra elkészül a mintegy 150 millió forintos költségből megújuló Kossuth-komp is.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Születendő gyermek gondolatai

Csak is velem lehet teljes az életed Gyermeknap van. Ma ezért is többször gondolsz rám, ma…