Anyák Napja 2026 – Tisztelet az édesanyáknak

A legszebb és legelső szó, amelyet a kisgyermek először tagoltan, majd egyre összefüggőbben mond ki; ANYU és később: ÉDESANYÁM! Május első vasárnapján az Édesanyákat köszöntjük. Ez az ünnep, amelynek fénye nem halványult el az évtizedek során soha sem. Ilyenkor, anyák napján észre kell vennünk, hogy milyen sokat vállaltak, vállalnak értünk, gyermekekért.

De ne csak az év egy napján jusson eszünkbe, hogy mit is tettek értünk. Az Édesanyák áldozatvállalása határtalan. Az utolsó falatot is inkább megvonják maguktól gyermekeik javára. Az anyák fájdalma a legnagyobb, ha gyermekeiket szenvedni látják. De vajon ki veszi észre az ő kínjukat? Az Édesanyák példát adtak és adnak emberségből, szeretetből. Kísérje hát őket is az év 365 napján ugyanilyen szeretet, megbecsülés és tisztelet! Tőlük tanultuk a kitartás és lemondás, a semmiből is adni tudás csodáját, s míg álmaink lehetőségeink az egekig érnek: ellestük tőlük a talpon maradás mesteri képességét.

Mit adhatunk nekik cserébe mindezért, amivé lehettünk velük és általuk? Azt az örömöt, hogy jól sáfárkodunk öröklött hajlamainkkal és adottságainkkal, hogy életet, szerelmet és melengető szeretetet tudunk és akarunk sugározni magunk körül, s hogy nem törünk darabokra, ha a kelleténél nagyobbat üt rajtunk az élet…

Kedves Édesanyák! Legalább ma higgyék el, hogy hűtlennek látszó gyermekeik szívében mindenek felett, minden más látszat ellenére csak is Önök lehetnek a legelsők, és csak azután jön, jöhet minden más. S számunkra mindig csak egy szó marad: köszönjük! Aztán pillantásunk találkozik anyánkéval, aki egy-egy mosollyal, néhány kedves szóval képes feledtetni gondot és fáradságot, s ugyanúgy teríti ránk a szeretet meleg takaróját, mint életünk első percében… Ezért is az anyák napja a legszebb, legőszintébb ünnep számunkra. Ennek a májusi vasárnapnak sajátos bája, varázsa van. Egy gyönyörű kép rajzolódik ki szemeink előtt: a csecsemőt a karján tartó Édesanya képe. Felejthetetlen és mélyen megható pillanat a születés. Az Édesanya arcát még az elszenvedett kín torzítja, de a büszkeség, öröm, az anyaság érzése széppé teszi.

Ezen a napon egyébként a legelvetemültebb gonosztevő is visszaszelídül jólelkű gyerekké, mert mindenkit anya szült, s mert mindenkiben lakik egy csepp jóság, ami legalább ezen az egy napon gyermekké varázsolja a legrosszabbat is. Persze, hogy jól jön a megbocsátás, hiszen az Anyák mindig megbocsátanak gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük.

Nagyon sokan vagyunk, akik már hiába kérünk feloldozást, nem halljuk, hogy félig keserűen, félig mosolyogva mondaná az Édesanyánk: nem haragszom én, kisfiam… Pedig milyen jó lenne hallgatni ezt a néhány szót. Szétnézünk a temetőben, de nincs tévedés: magunk ülünk egy hideg kövön, kérdéseinkre nincs válasz, kérdéseinkre nincs feloldozás… Amikor még örömmel vittük az orgonát, tulipánt, gyöngyvirágot, nem volt olyan súlyuk a szavaknak: anyánk nevetve ölelte át a csokrot, még ha egy kicsit rozsdás is volt az orgona, s csak azzal ütötte el a csodálatos pillanat varázsát, hogy megkérdezte: – Honnan loptad ezeket a virágokat? Ekkor mindnyájan nevettünk, hogy a könny is kicsordult szemünkből.

Rengetegen vagyunk, akik az évek múlásával egyre jobban aggódtunk és gondolatban könyörögtünk: – Istenem, hát ne tessék minket itt hagyni, Anyuka! És minden érv hiábavaló volt. Nagyon sok Édesanya békésen, szinte észrevétlenül távozott el az élők sorából. Azóta sokunknak nincs anyák napja, hiába a virág, hiába az emlék, már nem tarthatjuk oda fejünket, hogy megsimogassa. Sokan úgy érezzük, hogy nincs jogunk ezt a napot ünnepelni. Megkeseredik a sós ízű könny, nincs értelme a legszebb virágcsokornak sem. Behunyt szemmel vágyunk a régi gyermekkorra, amikor minden titkok tudója az Édesanyánk volt. És minden megoldásé, minden gondviselésé. Olyan egyszerű volt az eltelt nap, a kedvenc étel és a simogatás fejünkön.

Kedves Édesanyák! Május első vasárnapja az Önöké, s nincs az a virágcsokor, kézcsók, vagy köszöntő, amely kifejezhetné azt a tiszteletet, amelyet megérdemelnek. Akik még megtehetik, simogassák meg e gyönyörű napon őszülő fejüket, fogják meg munkában elfáradt kezüket. Akiknek már csak az a szerep jut, álljanak meg a temetőben elhunyt Édesanyjuk sírjánál, miközben az emlékezés virágait elhelyezik. Gondoljanak a felejthetetlen évekre, amelyeket vele töltöttek. Az élet megy tovább. Emlékük azonban soha nem halványul!

Az anyák napja mindig is igazi ünnep, és annak is kell maradnia. Itt nincs pompa, nincs csillogás, agyondekorált színpad. Csak az Anya és gyermeke van jelen; és a világ legnagyobb kincse: a SZERETET!!!

Fogadják tőlünk ezt a néhány sort úgy, mint szerető szívünk tavaszi virágát, melyet Önöknek adunk gyermeki szeretetünk jeléül!

Tollár Sándor