Anyák napi köszöntő

ÉDESANYÁK LEGDRÁGÁBBAK A VILÁGON

Május első vasárnapján nekik visszük el a szeretet virágait, a háláét, a soha vissza nem adható évekért, életünkért, melyet nekik köszönhetünk. Kisgyermekeink meghatottan mondanak verset a csokor mellé, mi felnőttek meg szavakat sem találunk, csak szemünkkel, szívünkkel beszélünk legdrágább Édesanyánkkal. Törékeny alkatukkal, betegségekkel viaskodva is erős támaszaink ők. Beléjük kapaszkodunk, ha kivet bennünket a sors, nekik sírunk, s ők azok, aki velünk örülnek.

Azért anyák napján virág mellé valami mást is adhatunk. Mert megszokott már – rendes körökben –, hogy virág legyen legalább ezen az egy napon. Legyen még köszönet, hála és jókívánság, esetleg egy ölelés, hiszen ennek a májusi vasárnapnak sajátos bája, varázsa van. Nehéz azt szavakba önteni, amit az ember a szívében érez…

Kedves Édesanyák! Május első vasárnapja az Önöké, és nincs az a virágcsokor, kézcsók, vagy köszöntő, amely kifejezhetné azt a tiszteletet, amelyet megérdemelnek. Akik még megtehetik, simogassák meg e gyönyörű napon őszülő fejüket, fogják meg munkában elfáradt kezüket. Akiknek már csak az a szerep jut, álljanak meg a temetőben elhunyt Édesanyjuk sírjánál, miközben az emlékezés virágait elhelyezik. Gondoljanak a felejthetetlen évekre, amelyeket vele töltöttek Az élet megy tovább. Emlékük azonban soha nem halványul!

Mi minden fér bele ebbe az egyetlen szóba: ÉDESANYA…? A születéskor felszakadó, megkönnyebbülő sikoly, a csecsemő betegágyánál aggódó, éjjeleken ébren lévő fáradhatatlanság, az öröm és a bánat könnycseppjei. A féltő idegeskedés önmarcangoló évei, a felnőtté vált gyermekre büszkén feltekintés lehetőségei, vagy az elfordulás gyilkos fájdalma, amit az anyának kimondani nem lehet, csak világgá kiáltani lenne érdemes, de ezt nem teheti, nem teszi meg az Édesanya, mert az ő sorsa, hogy végsőkig bízzon és kitartson testéből kiszakadt hű, vagy hűtlen gyermeke mellett!

A legelvetemültebb gonosztevő is visszaszelídül jólelkű gyerekké, mert mindenkit anya szült, és mert mindenkiben lakik egy csepp jóság, ami legalább ezen az egy napon gyermekké varázsolja a legrosszabbat is.

A jó Édesanya egy mozdulatból, egy arckifejezésből kitalálja, mire van szüksége a kisgyermekének. Szomorúak, bánatosak egymás nélkül, de mosolyognak, vidámak, ha egymás közelségét érezhetik. Eltelik egy év… A kisgyermek ezt a szót mondja ki legelőször: „MAMA”. Nincs egy anya fülének ennél szebb zene! Míg felnő a gyermek, egyfolytában érte küzd, dolgozik. Sem hálát, sem ellenszolgáltatást nem vár a hosszú évekért. Értünk teszi… Csupán szeretetből és ragaszkodásból. Mégis, ha valami gondunk van, hányszor megbántjuk őt akaratlanul is! Őt, akit a világon a legjobban, máshoz nem hasonlítható szeretettel szeretünk.

De ő mindig megbocsájt, mert ő az Édesanyánk. Csak addig vagyunk igazán szívünkben-lelkünkben gazdagok, míg van kinek mondanunk a bűvös szót: „ÉDESANYA”. A szeretetről, háláról mégis van, aki megfeledkezik. Hűtlenül elfelejti, milyen sokat köszönhet a mára már idős, ősz hajú, remegő kezű asszonynak… Most neki lenne szüksége a gondoskodásra, a féltő szeretetre, a segítségre. Mindennap a kaput figyeli: – Vajon ma eljön a gyermekem? – találgatja. De hiába vár. A hűtlen gyermeket más dolgok, elfoglaltságok kötik le. Eszébe sem jut, hogy valahol egy anyai szív szomorúan vár rá.

Legalább anyák napján ne feledkezzünk meg róluk! Nem kell nagy ajándék: többet ér egy szál virág és néhány jó szó! A gyermek Édesanyja elé áll, szemében a szeretet fénye izzik, kezében virágot szorongat, melyen hajnali harmatcseppek csillognak. Arcunk elárulja érzelmeinket. szívünket melegség járja át. Az Édesanya átveszi a virágot, szemében a meghatottság könnyeket csal. Nem szól… Nem tud szólni, mert a torka elszorul.

Eddig tart az igazi ünnep, csak pillanatokig. Ez a néhány pillanat azonban gyönyörű. Nincs pompa, csillogás, agyondekorált színpad. Csak az anya és gyermeke van jelen, és a világ legnagyobb kincse: a SZERETET…!

De ne csak az év egy napján jusson eszünkbe, hogy mit is tettek értünk. Az Édesanyák áldozatvállalása határtalan. Az utolsó falatot is inkább megvonják maguktól gyermekeik javára. Az anyák fájdalma a legnagyobb, ha gyermekeiket szenvedni látják. De vajon ki veszi észre az ő kínjukat? Az Édesanyák példát adtak és adnak emberségből, szeretetből. Kísérje hát őket is az év 365 napján ugyanilyen szeretet, megbecsülés és tisztelet! Tőlük tanultuk a kitartás és lemondás, a semmiből is adni tudás csodáját, s míg álmaink, lehetőségeink az egekig érnek: ellestük tőlük a talpon maradás mesteri képességét.

Mit adhatunk nekik cserébe mindezért, amivé lettünk velük és általuk? Azt az örömet, hogy jól sáfárkodunk öröklött hajlamainkkal és adottságainkkal, hogy életet, szerelmet és melengető szeretetet tudunk és akarunk sugározni magunk körül, s hogy nem törünk darabokra, ha a kelleténél nagyobbat üt rajtunk az élet…

Köszöntjük sorainkkal az Édesanyákat. Azok az Édesanyák, akik szellemileg vagy fizikailag sérült gyermekeket nevelnek, külön tiszteletet érdemelnek! Ők tudják bizonyítani, mi az igazi anyai erő és szeretet!

Fogadják tőlünk ezt a köszöntőt úgy, mint szerető szívünk tavaszi virágát, melyet Önöknek adunk gyermeki szeretetünk jeléül! Végül kimondom, amit sok gyermek érez, de szavakkal nem mindig tudja megfogalmazni: Számunkra ők a legdrágábbak a világon!!!

Tollár Sándor

Most pedig 2 vers következik:

 

Azoknak küldöm a versem, akik hozzám hasonlóan csak megsárgult fényképek, vagy egy síremlék előtt sóhajtják el:

ÉDESANYÁM SZERETLEK!

Gondolatok anyák napján

 

Csend, nyugalom, és zuhog rám a fény,

Gyönyörű május, illatok csodás orgiája,

Lehunyt pillám mögött egy csodás film pereg,

Egy percre újra a múltban élhetek.

 

Édesanyám kezének simítását érzem,

Visszajön a boldog kicsi gyermek létem.

Látom a kiskertet, Anyám virágait,

S köztük életemnek tovatűnt vágyait.

Édesanyám hol vagy? Jaj hiába kereslek,

Nem jön vissza semmi, abból mi elveszett?

 

Vihetünk virágot könnyezve egy sírra,

De Édesanyánkat nem hozhatja vissza.

Évek gyors futása mindent elsodort,

Elcsendesít gondot, örömet, bánatot.

Szememből jótékony könnyek ömlenek,

Hogy gyógyítsák az anyasirató fájó sebeket.

 

N. Péntek Zsófia

 

 

 

HONVÁGY

 

Bárhol is vagy a világon

Honvágyad van, haza vágyol.

Szülőházam, szülőhazám

Ott vár az én édesanyám.

 

Kapuban áll, ajtót tárja

Gyermekét karjába zárja

Nem elég az ölelésből

Könny csordul ki a szeméből.

 

De rég volt ez, óh Istenem

Csupán már csak emlék nekem

Idő rohan, idő szalad

Akár csak a sebes vonat.

 

Öreg háznál léptem megáll

Idegen arc tekint reám.

Visszapereg gyermekkorom

Felejteni sosem fogom.

 

Édes falum temetője

Szüleimnek örök őre.

Csontjaik, ha porrá válott

Minden porszem legyen áldott.

 

Józsa Károly