Ajándékozzuk meg egymást – Karácsonyi fohász

0

December 24-én délutánra elhalkulnak városunkban is a hétköznapok zajai, nem járnak a dübörgő autóbuszok, elnéptelenednek az utak, az utcák – mintha összehajolna egy nagy ünnepi családi asztalnál minden ember Ajkán. 

De hát ott lehetünk-e valamennyien e városi terített asztal mellett? Jó lenne, ha ott lehetnénk. Sajnos, az ünnep meleg meghittsége sem feledtetheti el, mennyi baj és gond van – milyen iszonyatot hoznak ránk sanda szándékok, önző érdekek, akarnokságok.

S vajon hány ember éhezik, fázik ezen a napon a városban? S hány száz a magányos, a segítségre szoruló, a beteg, a lelki vigaszra váró? S nem is nagyon kell messzire menni – vannak segítségre szoruló szegények, vigaszra, jó szóra várók és vágyók a közvetlen közelünkben is.

Sajnos, az életünkben nagyon sok harag és gyűlölet feszül, emberek törnek egymás ellen. Higgyük és reméljük, hogy a neheze már mögöttünk van akkor is, ha kemény esztendők következnek ránk. Türelmet kell tanúsítanunk egymás és magunk iránt is, hiszen ha békességben tudunk élni egymással, akármilyen megpróbáltatások elé állítanak is bennünket a hétköznapok, könnyebben vehetjük az akadályokat. Tegyünk meg mindent a szép karácsonyért, s a mindennapokért!

A keresztény ember hite szerint az egész világot a ma született betlehemi gyermek, Isten válthatja meg. A mi szerepünk terjedjen ki legalább a környezetünkre, a családra, szeretteinkre, barátainkra. Persze, nem is a „megváltás”, csupán az emberséges szó, az együttérzés, a szeretet erejéig, hiszen karácsonykor a szeretet a legszebb ajándék, mert nem lehet becsomagolni, mégis örökre megmarad! Ajándékozzuk meg egymást – legalább ezen a napon – a megértés, a megbocsátás, az engesztelődés kegyelmével. S próbáljuk meg a karácsonyi érzéseinket és értékeinket kiterjeszteni a hétköznapokra is, biztosan békésebb és szebb lesz minden városunkban, biztos, hogy könnyebben viseljük a mindennapok megpróbáltatásait.

A béke nagy csendjét borítsa a karácsony városunkra. Legyen termékenyítő ez a csend kívül és belül is: a szívekben, lelkekben, az érzelmekben. Szűnjenek meg végre a rendszeres áskálódások, ne villogjanak pengeélesen sebző szavak, csendesüljenek el a parázsló felesleges viták, és ne csak karácsonykor legyen békesség Ajka városában!!!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…