A többszörös vetélés oka a hibás sperma lehet

0

A férfi spermájának nagyobb mértékű DNS-károsodása okozhatja a nőknél a többszörös vetélést – derítették ki brit kutatók egy kisebb tanulmányban.

Az Imperial College London tudósai 50 olyan férfi spermájának minőségét vizsgálták meg, akiknek partnere három vagy több vetélésen esett át egymás után.
A Clinical Chemistry tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban felfedték, hogy a vizsgálatba bevontak spermájában magasabb szintű DNS-károsodást észleltek azokhoz a férfiakhoz képest, akiknek partnere nem szenvedett vetélést.
A kutatócsoport reméli, hogy felfedezésük új utakat nyithat a vetélés kockázatának csökkentésében – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.
Nagy-Britanniában minden 50 párból egyet érint a többszörös vetélés, amely a magzat három vagy több esetben való elvesztését jelenti a várandósság 20. hete előtt.
Eddig a szakemberek úgy vélték, hogy a többszörös vetélés az anya egészségével – immunproblémákkal, gyulladásokkal – áll kapcsolatban. Az orvosok most kezdik megérteni, hogy a sperma egészsége is szerepet játszik ebben. „Hagyományosan az orvosok a nőkre összpontosították figyelmüket, amikor a többszörös vetélés okait kutatták. A férfiak egészségét, spermájuk egészségét nem vizsgálta senki” – idézte Channa Jayasenát, az Imperial orvostudományi tanszékének kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét a hírportál.
„Ez a kutatás növelte azon bizonyítékok tárházát, amelyek azt jelzik, hogy a sperma állapota meghatározza a várandósság egészségét. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a sperma fontos szerepet játszik a placenta kialakulásában, amely a magzat oxigén- és tápanyag-ellátásában létfontosságú” – tette hozzá.
Az 50 férfi spermavizsgálatának eredményeit összevetették 60 önkéntes férfi spermájának minőségével, akiknek partnere nem esett át vetélésen. A többszörös vetélést szenvedett nők partnereinek spermájában a DNS-károsodás kétszerese volt a kontrollcsoporténak.
A kutatók szerint a DNS-károsodást az úgynevezett oxidatív stressz okozhatja. Az oxidatív stressz a szervezet sejtjeiben a szabad gyökök hatására bekövetkező rossz irányú változást, károsodást jelenti. Az ondóban lévő sejtek molekulákat hoznak létre a sperma baktériumoktól és gyulladásoktól való védelmére. Ha a molekulák túlságosan nagy koncentrációban vannak jelen, az jelentős károsodást okozhat a spermasejteknek.
A tanulmány eredménye felfedte, hogy a többszörös vetélést szenvedett nők partnereinek spermáiban négyszeresre növekedett a oxidatív stressz szintje a kontrollcsoporthoz képest. A kutatócsoport most az vizsgálja, mi válthatja ki ezt.
„Bár a tanulmányba bevont férfiak egyike sem szenvedett gyulladástól, mint például a klamídia – amelyről köztudott, hogy hatással van a sperma egészségégre -, lehetséges, hogy korábbi fertőzésből visszamaradt más baktérium időzött a dülmirigyben, amely az ondót termeli. Ez okozhat állandó magas szintű oxidatív stresszt” – magyarázta Jayasena.
Hozzátette, egyre több bizonyíték van arra, hogy az elhízás rontja a sperma egészségét, mivel a testzsír magas szintje növelheti az oxidatív stresszt. Ezért a kutatócsoport megvizsgálta az 50 férfi metabolikus egészségét, mérte súlyát, koleszterinszintjét.
A vizsgált 50 férfi kicsit idősebb volt ugyan a kontrollcsoportnál – átlag 37 éves szemben az utóbbi 30 évével, és kissé túlsúlyosabb. Most vizsgálják azt, hogy ezek a tényezők szerepet játszhatnak-e az oxidatív stressz szintjében.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Életmód

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hideg- és melegvizes magasnyomású mosó közötti különbség. Melyiket érdemes választania?

A magasnyomású mosóknak több típusa ismert, melyet elsődlegesen két csoportba tudunk oszta…