A Magyarország Barátai Alapítvány bemutatta Gyuricza Péter Visszidensek c. könyvének 2. részét

Újabb 12 olyan magyar származású emberrel beszélgetett Gyuricza Péter újságíró, akik bár évtizedekkel ezelőtt elhagyták Magyarországot, a közelmúltban mégis úgy döntöttek: hazajönnek. Ma már mindannyian itthon folytatják azt a munkát, amit hazájukért az emigrációban kezdtek meg. A „Visszidensek” c. könyv őket mutatja be. A második kötet is a „Magyarország Barátai Alapítvány” gondozásában jelent meg. A bemutatón Vizi E. Szilveszter, kuratóriumi elnök azt hangsúlyozta: a hazatérők mind Magyarország barátai, akik szeretik hazájukat. „Mert a hazaszeretet nem a holléttől függ, az az anyanyelvben él.”

„Mit tett az emigráció a hazáért?” – a kérdést Lezsák Sándor, költő, az Országgyűlés alelnöke válaszolja meg a Visszidensek c. könyv második kötetének előszavában: „Amíg szovjetvilág volt Magyarországon, Rákosi és Kádár rabságában voltatok, addig mi, itt a szabad világban nem hagytunk cserben titeket. (…) a nemzeti emigráció szerte a világban mindenkor a magyar ügyet szolgálta.” A könyvben aztán ennél részletesebb választ is kapunk: annak a 12 embernek az életútjából, akikkel Gyuricza Péter újságíró készített interjút.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi elnöke a kötet bemutatóján kiemelte, hogy a hazaszeretet nem a holléttől függ, az az anyanyelvben él. A visszidenseket pedig nem csak ez, hanem a népzene és a néptánc is összeköti. Sokan ugyanis így élték meg magyarságukat a külföldi évek alatt. Az MTA volt elnöke kitért arra is, hogy a magyar mindig befogadó nép volt, jó példa erre, hogy egyre több holland és sok német költözött hazánkba az elmúlt években. A Magyarország Barátai Alapítvány alapítói között is többen vannak, akik külföldiek és soha nem éltek Magyarországon.

Legtöbbször csak az elvándorlásról esik szó, kevesebbet beszélünk azonban azokról, akik haza is térnek – erre Krucsainé Herter Anikó, kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkár hívta fel a figyelmet. „Pedig hazatérni sokszor nagyobb bátorság, mint kimenni. Mert ezt a döntést a szív vezeti és nem a ráció” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A szerző, Gyuricza Péter a kötet bemutatásakor azt mondta: a könyv egy évvel az első rész megjelenése óta szinte mozgalommá vált. Azóta ugyanis nem csak minden hónap első péntekén találkoznak a „visszidensek” – több hazatérő vagy hazatérni készülő jelentkezett már nála, hogy izgalmas történeteket meséljenek saját életükről. Az újságíró megköszönte mások mellett a Magyarország Barátai Alapítványnak és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak is, hogy támogatták a könyv megjelenését. Gyuricza ezután részleteket is olvasott a visszatérők életéből.

Köztük van mások mellett Almay Béla András, aki – saját maga elmondása szerint – egy Brazíliában született, Svédországban felnőtt magyar. Az Argentínából visszatérő Emődy Csaba Renzo, aki a River Plate argentin focicsapat vezetője is volt. A vietnámi haditudósító és világsztárokat, valamint politikusakat is fényképező Kondor László. Rajtuk kívül Konthur Mária, aki egy társasutazást használt ki férjével a ’70-es években, így szöktek el Ceausescu Romániájából; Kunckelné Fényes Ildikó, aki ugyan soha nem járt magyar iskolába, de szülei külföldön tökéletesen megtanították neki az anyanyelvet; vagy Lipthay Antal, aki a szüleivel vándorolt ki 1949-ben Chilébe, s ma már lakóhelyétől, Benczúrfalvától nem messze Szent Antal fogadalmi keresztutat épített. Magyar Kálmán az Egyesült Államokban élt, hétvégente munka mellett az amerikai városokat járta, ahol magyar néptáncot tanított. Musto István, Passauban majd Madridban élt, elmondása szerint ugyan élhetne Német- vagy Spanyolországban is, ő mégis Budapestet választotta. „De nem bántam meg, a város szép és élhető.” Nádasdy Borbála, színésznő, balettmester és író, a történelmi Nádasdy család leszármazottja is így döntött. Ahogyan az argentin Szalay András, akinek a szülei mellett a cserkészet és a magyar iskolák segítettek megtartani magyarságát. Szele György orvos, aki az 56-os szerepvállalása miatt menekült Amerikába, és Szőczi Árpád is, aki Torontóban született, újságíróként és dokumentumfilmrendezőként ma már kétlaki életet él. Két hetet tölt Budapesten, kettőt pedig Berlinben. A kötet nem csak ennek a 12 embernek a sorsát írja le, élettörténetükön keresztül végig követheti az olvasó Magyarország huszadik századi történelmét is.