2018-as Választás MLP A Liberálisok támogatják a Botka által meghirdetett együttműködési folyamatot Közzétett 2017-09-20 0 A Magyar Liberális Párt ügyvivői testülete úgy döntött, hogy a párt támogatja a szocialista Botka László által meghirdetett programalkotási és együttműködési folyamatot – közölte a pártelnök a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Fodor Gábor elmondta, hogy a munkában külügyi kabinetjük vezetője, Szent-Iványi István vesz majd részt. A politikus azzal érvelt, hogy csak az ellenzéki együttműködés teremtheti meg a kormányváltáshoz szükséges alapokat. A választók, különösen a demokratikus ellenzéki oldal szavazóinak elsöprő többsége együttműködést akar az ellenzéki pártok között – jelentette ki. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy egy friss közvélemény-kutatás válaszadóinak 73 százaléka egyetértett azzal, hogy egy ellenzéki összefogás során a Magyar Liberális Pártra is szükség van a kormányváltáshoz. Szent-Iványi István szintén azt hangsúlyozta, hogy azért kell részt venniük a „kormányváltók szövetségének” tanácsadói munkájában, mert csak széles körű együttműködés vezethet el a kormányváltáshoz. Hozzátette, ez a szövetség nemcsak a pártokat, de a civileket is képes megszólítani. Hangsúlyozta, nem a szocialisták vagy a liberálisok programját kell elkészíteni, hanem a kormányváltók szövetségét, amelyet mindenki a magáénak érezhet és amely képes helyreállítani az ország romokban heverő nemzetközi tekintélyét. Fodor Gábor egy kérdésre válaszolva azt mondta, ezzel párhuzamosan saját programot is készítenek, de remélik, hogy a mostani munka elvezet a közös fellépéshez.