A kötelező kéményseprés eltörlése ellen demonstráltak Budapesten

0

A családi házak számára kötelező kéményseprés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelték a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) szervezésében hétfőn Budapesten, a Kossuth Lajos téren rendezett demonstráció résztvevői.

A mintegy 70 kéményseprő részvételével megtartott rendezvény szónokai, szakszervezeti vezetők, illetve ellenzéki parlamenti pártok képviselői azt hangsúlyozták: amennyiben a parlament elfogadja a törvényjavaslatot – amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek – emberek százezreit sodorják életveszélybe, illetve ellehetetlenítik a kéményseprő szakmát.
Vámos Csaba, a KOSZ vezetője úgy vélekedett, hogy gyermekeink, unokáink jövője a tét.
Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke felidézte: az elmúlt fűtési szezonban 28-an vesztették életüket szén-monoxid-mérgezésben, vagyis a mentőknél senki nem tudja jobban, hogy milyen fájdalmat okoznak ezek, a kémények tisztításával megelőzhető halálesetek.

Budapest, 2017. október 30.
Résztvevők a Kéményseprők Országos Szakszervezetének demonstrációján Budapesten, a Kossuth téren 2017. október 30-án. A tüntetők a családi házak számára kötelező kéményseprés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelték.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat a kéményseprési rendszer átalakításának a kudarcát mutatja, azt, hogy a katasztrófavédelem képtelen ellátni ezt a feladatot.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslat gyilkossági kísérlet a magyar társadalommal szemben. Szerinte a fideszes gőg legyőzte a józan észt – mondta.
Demeter Márta, az LMP parlamenti képviselője szintén úgy vélekedett: mivel a katasztrófavédelem képtelen volt ellátni a kéménysepréssel járó feladatokat, erre a feladatok megszüntetése volt a válasz, ami elfogadhatatlan. Amennyiben a kormánytöbbség újra megszavazza a törvényjavaslatot, családok százezreit sodorják veszélybe – tette hozzá.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen a sokszor hulladékokkal fűtő, így a kémény és lakástüzeknek inkább kitett szegényebb családok kerülnek veszélybe. Ugyanakkor a javaslat veszélyezteti az egészséges környezethez való jogot is, hiszen mérgező anyagok kerülhetnek a levegőbe – tette hozzá Szabó Tímea.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…