A kamaszok közel fele szerint biztonságos ittasan a volán mögé ülni

0

A Mercedes-Benz Hungária Kft., az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Közlekedéstudományi Intézet Magyarországon végzett reprezentatív kutatása számos aggasztó attitűdöt tárt fel a Z generáció közlekedésbiztonsági ismereteivel kapcsolatban. A több mint 5000 magyar kamasz körében végzett reprezentatív felmérés a tudatmódosító szerek vezetés közbeni használatát, a fiatalok biztonsági öv használatával kapcsolatos szokásait, valamint KRESZ ismereteiket vizsgálta. A kutatás eredményeit Győrfi Pál, a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete ismertette a sajtó számára.

A vállalat hazai képviselete évek óta saját, MobileKids programjával igyekszik felkészíteni a legkisebbeket, a 4-12 év közötti gyermekeket a közlekedésre, míg vezetéstechnikai tréningjei a jogosítvánnyal rendelkezőknek szólnak. A Mercedes-Benz a Közlekedéstudományi Intézettel és az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottságával összefogva a 2016-os tanévben reprezentatív kutatást kezdeményezett a 12-18 év közötti kamaszok közlekedési ismereteinek felmérésére, akik hamarosan jogosítványt szereznek, és már szülői felügyelet nélkül vesznek részt a közlekedésben gyalogosan, vagy akár járművezetőként.

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottságának kimutatásai alapján Magyarországon a balesetek 10 százalékát okozza alkoholos befolyásoltság, a KSH adatai szerint pedig évente átlagosan 10 gyermekkorú halálos áldozata van a közlekedési baleseteknek. Ezen adatok ismeretében nagyon aggasztó, hogy a felmérés során megkérdezett

magyar fiatalkorúak 46,4 százaléka szerint nem veszélyes egy sör elfogyasztása után volán mögé ülni.

Ráadásul a válaszadók 20 százaléka gondolja, hogy ez a helyzet még fél deciliter tömény szeszesital után is tulajdonképpen veszélytelen.

A reprezentatív kutatás arra is rákérdezett, hogy a kamaszok ültek-e már alkoholos befolyásoltság alatt álló vezető mellett, és a kérdésre adott válaszokból kiderült, hogy a fiatal válaszadók közel negyede ült már ittas sofőr mellett, aki az esetek felében egy idősebb családtag volt.

Ezek az adatok főleg annak tudatában aggasztók, hogy egy baleset már jóval az ütközés előtt kezdődik, ezért egy másodpercnek is óriási jelentősége lehet az utakon. A megfelelő és magabiztos szabályismeret, a rutin, az éber tudat és a szülői példa mind szerepet játszanak egy baleset elkerülésében, ezért is ad aggodalomra okot, hogy sok esetben pont a szülők, vagy más, közeli családtagok mutatnak rossz példát a legbefolyásolhatóbb korosztály számára.” – hívta fel a figyelmet a kutatás eredményeire Győrfi Pál, a Mercedes-Benz közlekedésbiztonsági nagykövete.

A felmérés biztonsági öv használatot firtató kérdéseire adott válaszok jóval biztatóbb képet festenek.

A megkérdezett fiatalok 90 százaléka rendszeresen használ biztonsági övet,

de még mindig létezik egy 10 százalékos kisebbség, akik ritkán, vagy egyáltalán nem használják az életmentés szempontjából kulcsfontosságú eszközt, melynek hiánya a halálos kimenetelű balesetek közel felében játszik szerepet.

Szerencsére nem csupán aggodalomra okot adó eredmények születtek a felmérés során. A megkérdezettek válaszai alapján a fiatalok szabályismerete, ha nem is tökéletes, de mindenképpen pozitív képet fest. Az elsőbbségadási kötelezettség megadásával foglalkozó kérdésekre átlagosan a válaszadók közel 60 százaléka tudta a helyes választ, a jogosítvánnyal rendelkezők körében ez az arány pedig 80-90 százalék közötti volt, amely eredmény egyértelműen jelzi, hogy a gyermekek biztonságának növelése érdekében a közlekedésre felkészítés oktatásának bevezetése az alap- és középfokú oktatásban szükséges és időszerű.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Életmód

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hideg- és melegvizes magasnyomású mosó közötti különbség. Melyiket érdemes választania?

A magasnyomású mosóknak több típusa ismert, melyet elsődlegesen két csoportba tudunk oszta…