A jégkorszakok akkor értek véget, amikor a Föld tengelyének szöge nőtt

0

Egy új ausztrál kutatás szerint az elmúlt egymillió év jégkorszakai akkor értek véget, amikor a Föld tengelyének szöge nagyobb lett.

Ilyenkor a hosszabb és melegebb nyarak elolvasztották az északi félteke jégtakaróit, a Földön interlgaciális, vagyis jégkorszakok közötti melegebb időszakot idézve elő. Ezt tapasztaljuk az elmúlt 11 ezer évben – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
A tudósok továbbra is meg kutatják, milyen gyakoriak ezek a periódusok és milyen hamar várhatjuk a következőt.
Az 1800-as évek közepe óta gyanítják a kutatók, hogy a Föld pályája geometriájának változásai állnak a jégkorszakok kezdete és vége hátterében. Abban voltak bizonytalanok, hogy a pálya melyik tulajdonsága a legfontosabb.
A Science tudományos lap aktuális számában közölt tanulmány annyival jutott közelebb a jégkorszakok elmúlásának rejtélyéhez, hogy megállapította, mivel kapcsolatos a befejeződésük.
A kutatócsoport olaszországi cseppkőbarlangok és a portugál parti vizekből vett óceáni üledékminták adatait vetette össze.
A cseppkövek növekedési rétegeiből ugyanazokat a változásokat azonosították, mint az óceáni üledékből. Ez lehetővé tette, hogy a cseppkövek koráról szóló adatokat az üledékre alkalmazzák, mert az utóbbi korát nem lehet meghatározni.
A radiometrikus kormeghatározás új technológiájával a nemzetközi kutatócsoport két olvadási időszakot állapított meg, az egyik a 960 ezer, a másik a 875 ezer évvel ezelőtt véget ért jégkorszaké.
A két olvadási időszak kezdete egybeesik a Föld tengelyferdesége szögének növekedésével. A növekedés melegebb nyarakat hozott azokon a területeken, ahol az északi félteke jégmezői húzódtak.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Életmód

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hideg- és melegvizes magasnyomású mosó közötti különbség. Melyiket érdemes választania?

A magasnyomású mosóknak több típusa ismert, melyet elsődlegesen két csoportba tudunk oszta…