A hihetetlen Hungaroring: A legendás pálya Forma-1-es eredettörténete

0

A Hungaroring a magyar Forma-1-es Nagydíjnak otthont adó versenypálya Mogyoródon, Pest megyében, nem messze Budapesttől. Nagyon régóta ott van már a Forma-1-es világbajnoki futamok között, 1986-ban ez volt az első olyan futam, amelyet a Vasfüggöny mögött rendeztek meg. Érdekesség, hogy az F1 Hungaroring pályáját először nem Mogyoródra álmodták meg, hanem Bernie Ecclestone egy utcai versenyt szeretett volna Budapest belvárosában, a Népligetben. 

Az akkori magyar vezetés viszont úgy döntött, hogy inkább a fővároshoz közel, egy autópálya közelében épüljön meg az F1 Hungaroring pályája és így is történt. Az 1985-ben megkezdett építkezés 8 hónap alatt befejeződött, azóta sem volt ilyen gyors építkezés az F1 világában. Ma pedig már ott tartunk, hogy a Magyar Nagydíj a Forma-1 világában nem csak egy verseny, hanem egy igazi motorsport-legenda. A kanyargós kanyarjairól és stratégiai kihívásairól ismert pálya számos versenyző és csapat számára történelmi helyszínné vált. 

A Magyar Nagydíj hihetetlen érzelmeket és váratlan fordulatokat kínál, így a Forma-1-es naptár egyik legjobban várt fordulója.

A Hungaroring története a kezdetektől

Visszatérve a Hungaroring 2023 történeti bemutatójára, említsük meg, hogy Mogyoród ma már az egyik legismertebb település Magyarországon a külföldi turisták körében, egyes felmérések szerint többen keresik fel egy évben, mint Budapestet. Ez persze túlzónak is nevezhető, viszont az tény, hogy rendkívül népszerű a hely. A pálya egyébként háromszor esett át komolyabb módosításokon. 

  • 1986 és 1988 között 4014 méter hosszú volt a pálya, 
  • 1989-től 2002-ig 3975 méter volt egy kör, 
  • azóta pedig 4381 méter a Hungaroring 2023 évében is. 

Mielőtt alámerülnénk még néhány izgalmas történeti részletben, említsük meg, hogy Hamilton Hungaroring teljesítménye egy jó darabig nem fog majd megdöntésre kerülni az elég valószínű. Ő ugyanis 8-szor nyert már itt, a magyar győztesek listájának második helyezettje, Michael Schumacher négyszer tudott nyerni. Szóval Hamilton Hungaroring királynak nevezhető, bár Max Verstappen komoly sorozatot kezdett építeni mostanában. 

A Hungaroringről elég sok érdekesség ismert az építkezés és az azt követő versenyek szakaszából is. Így például a mai napig sokan Finn Grand Prixnek is nevezik, mert minden évben kifejezetten sok finn keresi fel a versenyt. Vendégszakértőnk, Kollár Aladár szerint ennek sok legenda szerint ahhoz is köze van, hogy a magyarok és a finnek között elég sok kapcsolat van, még a nyelvek is kötődnek egymáshoz valamennyire. És mivel Finnországban nincs Grand Prix, elég sok szurkoló utazik el ide minden évben. Az F1 Hungaroring 2023 már a kezdetek óta nagyon nézőbarát verseny. 

A pálya egy völgy alján épült, így a nézők a pálya nagy részét láthatják a helyükről. A hivatalos F1-es oldal szerint „a pálya több mint 50 százaléka látható a legtöbb kilátóhelyről”. A legtöbb versenyen a rajongók szerencsések, ha egy-két kanyarnál több akciót láthatnak, így ebből a szempontból a Magyar Nagydíj nagyon szurkolóbarátnak nevezhető. 

Érdekesség az F1 Hungaroring 2023 történetében, hogy ez az egyik olyan pálya a sorozatban, amely egy nagyobb szórakoztató létesítmény közelében fekszik, hiszen szó szoros értelmében a Hungaroring szomszédságában van a csúszdapark több tucat csúszdával. Suzuka a másik pálya, ahol konkrétan egy vidámpark van a pálya szomszédságában. Ez pedig tökéletesen megmutatja, hogy a Formula 1 magyar pályája egyáltalán nem csak egy futam a sok közül, hanem egy egész hétvégét átszövő legendás verseny. 

A pálya alapból elég nehéznek nevezhető, volt már rá többször precedens, hogy valaki egy jóval lassabb autóval képes volt körökön át valakit maga mögött tartani. Sok pilóta ezért kifejezetten kedveli, bár vannak olyanok is, akik szerint ez pont hátránya. Ami viszonti ennél fontosabb, hogy nagyon népszerű a magyar szurkolók körében. Az egész Forma-1-es naptárban az egyik legvártabb versenynek nevezhetjük. És az izgalmakhoz könnyedén hozzá tudunk még tenni, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a https://mightytips.hu/fogadoirodak/tippmixpro/ oldalon bemutatott Tippmixpro segítségével komoly összegeket nyerhetünk is egy-egy jó fogadással. Mint a MightyTips rámutat, ez az engedéllyel rendelkező fogadóiroda a Forma-1-es események és fogadási piacok széles választékát kínálja a fogadóknak hazai regisztrációval. Ezért a fogadók nyugodt lehet, hogy pénzük és személyes adataik biztonságban vannak. 

Egyébként kevesen tudják, hogy a Hungaroringet eredetileg a Formula 1 Gazdasági Társaság építette, és ezt a társaságot öt évig vezették a pálya üzemeltetéséért felelős jogokkal. Viszont ennek a ciklusnak a végén jött a rendszerváltás, így átadták az egész üzemeltetést Bernie Ecclestone-nak. 

Ő azonban ezt nem annyira szerette, így végül a Hungaroring Sport Zrt.-hez került az üzemeltetés és a pálya tulajdonjoga. Ez a cég azóta is gyakorolja a tulajdonosi jogokat és intéz mindent, ami a versenyhez kapcsolódik. Mert bár évente mi csak egyszer vesszük észre, hogy van Magyarországon Grand Prix, a munka egész évben nem áll le, főleg mert a pályát rengeteg más sorozatban is használják.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Ajkai idősek köszöntése – Október az Idősek Hónapja

Őszintén szólva kissé zavarban vagyok a megszólításkor, nem is tudom, hogy kezdjem. Azt ne…