Ékes Józsefet tiszteltük, szerettük, csodáltuk – Végső búcsú Ajka rekorder parlamenti-képviselőjétől

Hihetetlen és gyötrő a gondolat, hogy ő nincs többi, csak az emléke; egy kitűnő embertől búcsút kell vennünk. Azt a döbbenetes hírt, hogy 74 éves korában váratlanul elhunyt ÉKES JÓZSEF, Ajka város egykori polgármestere és tizenhat éven keresztül országgyűlési képviselője, amellyel rekordot döntött a térségben; hiszen ő az egyetlen, aki sorozatban négy cikluson képviselhette a választók bizalmából a Veszprém megyét, Ajka városát és térségét. És most itt van, a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTI KERESZTJE KITÜNTETÉS tulajdonosa „távollétére” akkor jövünk rá, amikor nem találkozunk vele kiemelkedő rendezvényeken, amikor nem hangzik el mindenki számára ismerős nyugodt hangja. De hiszen ez képtelenség, mindig mindenhol megjelent, megszólalt Ajka és térsége, valamint a Veszprém megyeiek érdekében. Az a hiány lesz majd megrázó igazán. Azt mondják, az ember életében annyit ér, amekkora űrt hagy maga után. Őutána szívszorítóan nagy űr marad.

Fotók: Burger Zsolt

Amikor néhány évvel ezelőtti súlyos műtétje után megtudtuk betegsége kiújulását, kezdtünk félve gondolni távozására. Érezni lehetett, hogy valójában elindult utolsó útjára. Nem panaszkodott, inkább csendben tűrte a mind jobban gyötrő fizikai és lelki fájdalmat. A kiújult betegség következtében elkezdődött számára egy rémálom, amely különösen az utóbbi hónapokban kezdte teljesen összekuszálni a szálakat, és viharos gyorsasággal tépett szét mindent. A rá jellemző emberi méltóságát megőrizve, csendesen viselte a betegséget. Hónapokig felülemelkedett a szenvedő betegségen, a remény felcsillanása és a visszazuhanás árkai között utazott ehhez a magányos végállomásig.

ÉKES JÓZSEFET tiszteltük, szerettük, és olykor csodáltuk is. Nehéz ezt most fájdalom nélkül kimondani. Tiszteltük töretlen hitét, hűségét, amellyel városunkat és választóit szolgálta. És csodáltuk energiáját. Kis és nagy problémák istápolóját, illetve azt, hogy neki minden ember fontos volt. Az ő tiszta embersége valóban példát mutatott. Kegyetlen feladatot ró ránk az élet, amikor szeretetre méltó embertől búcsúznunk kell. Mindenki úgy szerette őt, mint egy nagycsaládban a legtiszteletreméltóbb, a legtöbb szeretetet élvező családfőt, akinek segítő, támogató kezét mindig megfoghatták! Volt valami nagy titka, amit ma kevesen tudnak: ha az emberek érdekében kellett lépnie, nem ismert mást, csak az odaadást! Barátai és kollégái hosszú évtizedek óta közelről bámulhattuk azt az alázatot, azt a szorgalmat, amivel kivívta magának országosan és európai szinten is előkelő helyét. A magyar és európai parlamentben nyújtott munkájáról lehetetlen rövid áttekintést adni, annyi káprázatos megoldással, javaslattal, felszólalással ajándékozta meg a Veszprém megyeieket, hogy azok számbavételéhez egy külön parlamenti lexikont kellene szerkeszteni. Azt a tiszteletet, ami őt megillette, nem adták ingyen! Élete egybeforrt, egyet jelentett Ajka város és környéke érdekében kifejtett munkájával. Kivívott tekintélyét nagyrészt munkájának, emberségének köszönhette. Iskolát teremtett munkaszeretetből, fegyelemből, hivatástudatból, és nem utolsósorban az emberek szeretetéből! Hiányzott belőle a cinizmus valamennyi formája, sugárzott belőle a tiszta őszinteség!

Közvetlen kollégái is az emberségét, a másokért való fáradozását emelték ki. Még azt is mondták, hogy mindig az önmagukat nem kímélők közé tartozott. A környezetében lévők minden gondjára-bajára érzékenyen figyelt, csak önmagára nem eléggé. Sokkal többet törődött másokkal, mint önmagával. Most egy kis lelkiismeret furdalás is gyötörhet bennünket: vajon mi eleget törődtünk-e vele?

Mit mondjak, borzasztóan nehéz helyzetbe hozott Ékes József. Ugye, el lehet képzelni, hogy ilyen közszeretetre méltó emberről múlt időben írni mit jelent. Ez gyilkos házi feladat. Nagyon nehéz elhinni, szinte képtelenség felfogni és megérteni, hogy utolsó találkozásunk és hosszú beszélgetésünk után hamarosan elment, és nincs többé közöttünk. A kézfogása nem árulta el, hogy néhány hónap múlva hosszú útra készül. Amikor elváltunk, mosolyogva intett és annyit mondott: „Ha majd meghalok, jót is írjál rólam”. Sajnos, eljött ez a pillanat, hiszen ezzel az írással ő bízott meg.

Elgondolkodtam, hogy mennyi szépet és jót mondanak és írnak ilyenkor mindenkiről. Milyen kár, hogy ehhez előbb meg kell halnia az embernek. Nagy igazság ez, mert tényleg, ha a nekrológok gyönyörű mondatainak legalább a felét megkapnánk már halálunk előtt, bízvást szebb lenne az életünk!

Ékes József élete így is szép volt. Minden gyötrelmével, buktatójával, vargabetűjével együtt is csodaszép, hiszen mindig azt csinálta, amit szeretett. Legnagyobb szenvedélye a családja mellett Ajka és térsége lakosságának képviselete volt. Ezt bizonyította tizenhat éves magyar-, és európai parlamenti munkájával. Tehát ebből kiderül, hogy az emberek iránti szeretete megkérdőjelezhetetlen.   Hogy mégis mi hiányzott neki a teljes, tökéletes élethez? Talán mindennél jobban az egészség. Mert hát 74 évesen még nem engedi magához közel a halált az ember. Még tervez, még álmodik, még elképzeli a derűs időskort. Számára ez nem adatott meg. Viszonylag fiatalon köszönt el az életnek nevezett „társasjátéktól”, s már csak a csend maradt utána. A temető csendje…

Sokat emlegetett legendás szíve most hagyta először cserben – ám visszavonhatatlanul és végérvényesen. Ezzel egyidejűleg egy másik – immár örökérvényű – parlamenti csapatba igazolt: a feledhetetlen képviselők sorába. Mert elfeledni őt sem lehet… S ha az évek tovaszállnak is, mindig, minden ajkai lakos tisztelettel ejti ki Ékes József nevét, hiszen tettei Ajka város történelmének lapjain örökké aranybetűkkel tündökölnek!

***

Feketéllt az ajkai Új temető, rengetegen voltak. Tudtuk, hogy sokan szerették, ismerték és tisztelték Ékes Józsefet. A búcsúzók valamennyien néma csendben álltak, az arcok viszont beszédesek voltak. A ravatalnál lehajtott fejjel tisztelegtek.

A család és a barátok által körbeállt koporsónál elsőként Németh Csaba hivatásos búcsúztató méltatta azt az életutat, amely Ajkán munkája nyomán sikerekkel volt kikövezve. A beszédből kiderült, hogy kedves férj, édesapa, nagyapa, jó testvér volt, és gazdag életúttal, megfeszített küzdelemmel, a közösségért való törődéssel, munkájával példát mutató élet van mögötte. Hosszú életútját a halál egy óvatlan pillanatban zárta le.

Fülöp Zoltán, a Fidesz ajkai szervezete és a barátok nevében mondott szívhez szóló búcsúztatót. – Mindent olyan csendben tettél. Csendben végezted felelősségteljes munkádat négy cikluson, pontosan tizenhat éven keresztül a magyar országgyűlésben, az európai parlamentben, s mindkettő különböző bizottságaiban, valamint Ajka város alpolgármestereként 1994 és 1998 között, utána négy évig polgármesterként 2002-ig. Egész életedet városunk és országunk közösségének szentelted. Ajkához és az ajkai emberekhez fűződő szereteted, elhivatottságod, hűséged példaértékű volt. Minden kiemelkedő pozíciódban azon dolgoztál, hogy erősebb, összetartóbb közösséget teremtsél. Közéleti munkád elismeréseként a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést is megkaptad, amely méltó elismerése volt sok évtizedes, odaadó szolgálatodnak!

A koporsója előtti fényképén mintha arra kérne minket: ebben a döbbent csendben gondolkodjunk el róla és önmagunkról is, annak értelméről, hogy tegyük ismét mérlegre, mi a fontos, és mi a felesleges…

A ravatalról képzeletben így szólt egykori kollégáihoz, barátaihoz: – Öröm volt veletek együtt dolgozni. Már nem látlak többé benneteket. Ne sírjatok. Most is a Parlamentbe megyek. Ám ez a Mennyország Parlamentje…

A katolikus egyház búcsúztatója után ünnepélyes, de nagyon szomorú menet kísérte a sírig. A megtört családtagokat tisztelői követték, igyekeztek még egyszer a közelébe kerülni, s fejet hajtani előtte. A szertartás végén Ékes József sírját eltakarták a koszorúk és a tisztelet virágai.

A temetőből kifelé jövet, a főbejárat mellett egy idős hölgy a férje sírját gondozta, felnézett és megkérdezte: – Ugye, egy rendes embert temettek most? – Igen, egy nagyon rendes embert! – válaszoltam.

***

Ha valamire, a búcsúztatón elhangzott szavakra nagyon büszke lenne. A baj csak az, hogy már nem lehet. Meg az is baj, hogy az ilyen szerény, népszerű ember igazi értékét csak akkor fedezzük fel, amikor már a hiányát érezzük…!

Mosolygós, kedves arcára mindig emlékezni fogunk, mert az őszinte és igaz emberek derűje ült vonásain. Mindig úgy próbált élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol van, de nagyon hiányozzon onnan, ahonnan elment…!  Azt hiszem, Ékes József mindenkinek nagyon hiányozni fog. Majd ezt a hiányt is meg kell próbálnunk betölteni. Sok időnek kell eltelnie addig, míg igazán búcsút veszünk tőle. Most még maradjon is velünk!

Befejezem én is e baráti megemlékezést, mert – Babits Mihály költő szavaival szólva – „Hozzám már hűtlen lettek a szavak”. Abbahagyom az emlékezést már csak azért is, mert szinte látom, hogy Ékes József a Mennyeknek országában rosszallóan ingatja a fejét és felemelt mutatóujjával jelzi: ezt azért nem kellene írni, ez túlzás. Dehogy az, arról a nagy szívről, hatalmas szakmai tudásról, jóságról órákon, sőt napokon át lehetne – és kellene is! – beszélni! Fájó szívvel befejezem hát.

Örökké emlékezni fogunk rá! Ég áldja, Isten vele!

Tollár Sándor