Augusztus 20-a – Az igaz hit megőrzése – Államalapítás ünnepe

0

Nem túlzás azt állítani, hogy augusztus 20-a nem is arany, hanem gyémánt tollal van beírva a magyar történelem lapjaira. Ameddig ezt a földet magyarok országának hívják, addig ez a nap soha el nem halványuló csillagként fog ragyogni nemzetünk történelmének égboltján. Ez a nap minden évben eszünkbe juttatja, hogy a magyar történelem egyik világhőse Szent István királyunk. Hogy világhős volt, ez külön magyarázatra nem is szorul. Európai szintű, nagy formátumú, rendkívüli tekintélynek örvendő uralkodó volt. Korának szellemóriását tisztelhetjük benne!

Több mint ezer esztendeje vált Magyarország európai nemzetté. Szent István nagyot alkotott, személyében a magyar nemzet új életútját kijelölő, alkotó egyéniséget, minden idők egyik legnagyobb magyarját tisztelhetjük. Államalapító királyunk örökérvényű, a történelem által is igazolt döntést hozott: megtalálta a magyar nemzet számára legmegfelelőbb utat; szövetségre lépett Európával. Államalapító Szent Istvánt – és vele együtt az államiságot és a kereszténységet – az akkori őslakosok ugyan gyanakodva fogadták, ám az azóta elmúlt hosszú évek bebizonyították, hogy az akkori intézkedései máig a magyar nemzet létének és életének kereteit adják.

Számunkra augusztus huszadika mindig István király emlékünnepe volt. Mikor hivatalosan ezt a napot csak alkotmányünnepként lehetett említeni, amikor a „szellemi radírgumi” igyekezett István királyt kitörölni, helyébe az alkotmányt tenni, az igaz magyar emberek a szívükben akkor is Szent Istvánt ünnepelték!

Az első és legfontosabb, amire szent királyunk intelmei figyelmeztetnek: az igaz hit megőrzése. Hitünk hűséges, pontos ismerete, tisztasága olyan érték, amely felülmúlja a pillanatnyi érzelmeket és hangulatokat. A krisztusi hit lehet a biztos erkölcs alapja, ezzel tudunk méltó emberi boldogságot teremteni. Ha van hitünk, képesek leszünk családi, országos, városi közösségünkben megújulni. Szent Istvánnak volt egy igazi méltósága: nagyon tisztelte az embert, hiszen intelmében is felhívta a figyelmet arra, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, ezért minden embert fajra és nemre való tekintet nélkül tisztelni kell. Embereit is arra tanította: szolgálatukat úgy végezzék, hogy minden embernek megadják a méltó tiszteletet.

Az istváni szellemet nem lehetett és a jövőben sem lehet kiradírozni a magyarság történelméből, szellemiségéből. Van történelmi múltunk, jelenünk, de hála Isten, ott tartunk, akarjuk, hogy jövőnk is legyen. Szent István volt az, aki az államot itt, a Kárpát-medencében oly módon és hosszú távra hozta létre, hogy még most is magyarként élhetünk itt, hiszen egy történelmi átmeneti időszakból egy állandó jövő felé irányította az ország népét. Nemcsak a magyar népet, a Magyarország területén élő idegen nemzetiségű népeket is egyenrangúként minősítette, egyenlő jogokban részesítette. István szándéka szerint mindenkor megmaradó országot hozott létre, ezt törvényei és cselekedetei bizonyítják.

Szent István rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy népe körében a béke, az összefogás erős legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogy más, környékbeli nemzetekkel is békét keressünk, békében éljünk. Országot és életet épített Krisztus tanításának örök kősziklájára. Olyan kősziklára, amely el nem múlik, a történelem viharai között föl nem darabolódik, amelyről azt mondja a Szent Írás, hogy „ezen a pokol kapui sem vesznek diadalmat!” Tehát ne veszítsük szem elől a kősziklát, erre építsük országunkat, városunkat és életünket. Ezen a szép ünnepen nézzünk magunkba, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy megtisztulva ünnepelhessünk.

Szent István királyunk sok mindenben első volt, sőt, néhány dologban egyetlenegy. Rendkívüli egyéniségének és kora uralkodói közül kimagasló szellemi nagyságának felülmúlhatatlan döntése, hogy élete végén a Szent Koronát és a magyarok országát népével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben, Isten Fia Anyjának, Máriának a védelmébe helyezte, oltalmába ajánlotta!

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Elismerés és köszönet az ajkai Tó Vendéglő kollektívájának

Amikor a közelmúltban kétszer is, tavaly szeptemberben újságíró kollégám és barátom temeté…