Augusztus 26 – A Kutyák Világnapja a szeretet napja is

Augusztus huszonhatodika a kutyák világnapja. Ezen a napon azon gondolkodtam, hogy a több ezer éves kutya – ember kapcsolatban ki volt a főszereplő? Vajon az ember szelídítette-e magához a kutyát, vagy a kutya változtatta szelídebbé az embert. Vajon az ember érezte-e meg először, hogy egy társ, egy jó barát hiányzik az életéből, vagy a kutya húzódott mellé, ráérezve arra, hogy nélküle még emberi kapcsolatok ellenére is magányos az ember. Ki volt közülük, aki megértette a másikkal, hogy szükség van egymásra?

Mi emberek, ösztönösen érezzük, és pontosan tudjuk, attól válunk emberré, hogy a bennünk lévő törődés és szeretet a génjeinkből fakad. A Kisherceget a róka tette emberré, tőle tanulta meg az alaptételt: megszelídítette, tehát ettől kezdve gondoskodnia kell róla. Manapság, és évtizedek óta látjuk, hogy kevés a Kisherceg, miközben egyre több a megértésre, gondoskodásra és szeretetre vágyó róka… Házasságok, barátságok, emberi kapcsolatok akadnak el a „szelídítésnél”… Nem futotta többre. Elég egy csekélyke konfliktus, és összeroppannak a nemrég sziklaszilárdnak hitt kapcsolatok. De csak figyeljük meg a kutyánkat: nincs végzetes konfliktus, nincs haragosdi, nincs válás. Az ember és a kutya kapcsolata egy életre, sajnos, csak egy kutyaéletre szól. Bármit megtehetünk vele, egy perc múlva mintha mi sem történt volna. Ne higgyük, hogy mindezt érdekből teszi. Ő a szeretetre, a hűségre, és az emberhez kötődő igazi kapcsolatra vágyódik, erre van kódolva. Ez élteti. Ezért a kutyák világnapja a szeretet napja is, hiszen több szeretetet lehet tőlük kapni, mint némelyik embertől… Ha elköszönünk tőle, s pár perc múlva, mikor hazaérünk, úgy örül, mintha több hónapja mentünk volna el. Vágyódik a közelségünkre, külön simogatás nélkül is láb közelben fekszik, hogy érezhesse a testünk melegét. És mindez még csak maga a szeretet. Még nem szóltam a vakvezető kutyákról, a nyomozókról, a romok közt kutatókról, a pásztoroló-, házőrző-, valamint a szobakutyákról.

Összetartozunk, és talán ma már nem is fontos, hogy mi szelídítettük meg a kutyákat, vagy ők minket. A fontos az, hogy ők simogatásra vágynak, mi pedig arra, hogy simogathassuk őket. A kutya teste átveszi a bennünk lévő feszültséget, csökkenti a lázunkat, levezeti a görcseinket, és arra késztet, hogy kifejezzük a bennünk lévő szeretetet. Az elhivatott kutyások mondogatják: kutya nélkül is lehet élni, de minek! Ha a kutyánk megszólalna, talán ő is ugyanezt mondaná. A kutya tanulékony, mindent tőlünk, az embertől tanul. Egyszer talán majd mi is tanulunk valamit a kutyáktól…!

Soha nem fogjuk megtudni, mennyivel járult hozzá a kutya szeretetével és ragaszkodásával az ember megszelídítéséhez…

Tollár Sándor