Lezárultak a középiskolai ballagások Ajkán

Jó utat, ballagók!

A május a legszebb hónapok egyike, a természet újjászületésének emberszívet dobogtató időszaka. A megújuló tavaszban mégis előjön a búcsúzás fájdalmának pillanata, méghozzá a mosolygós diákszemeket homályosítja el. Az esti szélben szerenádok szomorú dallama száll, majd elérkezik az a tavaszi délelőtt, amikor az iskola falaitól is búcsúzni kell. A ballagás szép szimbóluma azonban többet sugall: az elszakadás csak időleges, a tudást építő tanár, a csínynek, a szerelemnek is teret nyújtó iskola visszavár minden elköszönőt. S hátravan még a legnehezebb munka, a kemény és boldog éveket koronázó vizsgák sorozata. És itt az a határ, ahonnan nincs visszatérés: ez a felnőtté válás határköve! Különös hangulatú a város ilyenkor május elején, a ballagók igazi évadján.

„Ballag már a vén diák, tovább… tovább…” – hallottuk felcsendülni a szép régi diákdalt városunk öt középiskolájának és egy speciális szakiskolájának falai közül. A Bródy-, Bánki-, Bercsényi-, Fekete-Vörösmarty-, Szent-Györgyi-, Molnár Gábor iskolák tanulói búcsúztak ballagással. Ünnepi díszbe öltöztek az említett iskolák, és ünnep volt a szívekben is. A szülők ott szorongtak a feldíszített folyosókon és iskolaudvaron, s alig akarták elhinni, hogy érettségizik a gyerek, pedig nem is olyan régen kézen fogva kellett bevezetni az első osztályba. József Attilát idézve: „A szárny megnőtt, / üresen a fészek. / Csak álom volt a szép diákvilág, / s mint fecske az alkonyati szélben, / ma szárnyat bont egy sereg diák.”

„Búcsúzunk és elmegyünk…” Elhagyták a diákok azt az intézményt, amely négy évig a „második otthonuk” volt, még egyszer végigjárták a jól ismert falakat. Szépek voltak a ballagó fiatalok, sokukon látszott, hogy életük egyik nagy pillanatát élték át. Ügyesen, vagy egy kicsit esetlenül szorongatták a virágcsokrokat, hallgatták a beszédeket, és egy kicsit másképp néztek egymásra, bennük volt, hogy nemsokára itt az elválás perce, pedig milyen hosszú időt töltöttek együtt, egy teremben, egy padban.

Ezen a napon szimbolikus pogácsák kerültek a ballagók tarisznyájába. Az első pogácsa az emlékekből készült, amelyből táplálkozik a jelen és a jövő. A második pogácsát a tudásba, becsületbe vetett hit jelenti a végzősök számára. A harmadik pogácsa, melyet magukkal visznek a ballagók – a szeretet és a hála pogácsája.

Felhangzottak a köszöntőszavak, az utolsó intelmek. Ez a búcsúzás és készülődés ünnepe. Mindegyik iskolában kihangsúlyozták: „Előttetek az élet és a küzdelem…, Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen!” Nem kaptak útravalóul üresen kongó jelszavakat, az iskolák vezetői elismerték jó tanulóikat, köszönetet mondtak a négyéves kiemelkedő munkájukért.

A diákok közösen köszöntek el azoktól a tanároktól, akik a tőlük telhető legtöbbet nyújtották nekik, akik eligazították őket az ismeretek labirintusában, akik példaadásuk révén igényességre, erkölcsi tartásra edzették őket. Köszönetet mondtak a négyesztendei tanításért, az emberi példamutatásért! – Tanáraink elkísértek minket életünk hosszabb-rövidebb szakaszán. Végül azonban már csak tekintetükkel követik távolodó alakunkat. E tekintetben egyaránt tükröződik a féltő gond és a bizalom. Féltő gonddal és bizalommal bocsátanak utunkra bennünket, és ez a bizalom talán a legfontosabb útravaló, amely egész életen át elkísér mindnyájunkat. Annak biztos tudata, hogy bíznak bennünk, hogy féltő gonddal tekintenek ránk, egy életen át tartó erőt ad az akadályok leküzdéséhez – hangsúlyozták a ballagók.

Furcsa egy nap volt ez a ballagás, akárhogy is nézzük. Mind a hat zsúfolásig megtelt középiskolában csókok, könnyek, mosolyok, elfogódott szülők sóhaja és büszke tekintete kísérte a ballagókat. Tehát lezárult egy korszak az életükben, de akárhogy is lesz, remélhetőleg sokáig fülükbe cseng Ady Endre üzenete: „S én véndiák, szívem fölemelem, / S így üdvözlöm a mindig újakat: / Föl, föl fiúk, csak semmi félelem. / Bár zord a harc, megéri a világ, / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”

***

A 8400 Infó.hu is csatlakozik a köszöntők közé. Ajka búcsúzó diákjainak nyugodtan állíthatom, hogy magukon viselik az ifjúság hármas nagy ajándékát: az értelmet, a szépséget és a mosolyt! Mégis az éveken át gyarapodó, az elkövetkező időszakban számot adni képes tudás a legszebb, a legméltóbb gyümölcse a mögöttük maradó éveknek. Az ÉLET nagy igazsága, miszerint a tudást nem lehetett és nem lehet megvenni. Azért minden ballagó diáknak a maga szintjén meg kellett és meg kell küzdenie!

A világ, amelynek kapujában álltok, elvárja tőletek, hogy aktív életetek végéig tanuljatok, soha ne elégedjetek meg a megszerzett, de gyorsan elavuló ismeretekkel. Az igazi tanulás nem most fejeződött be, hanem most kezdődik el. Soha ne maradjatok közömbösek a megoldatlannak látszó problémákkal szemben. Bródy János dalszövegét is érdemes megjegyeznetek: „Ne kérdezd, merre visz az út, / a válasz biztonságot úgy sem nyújt. / Ne tudja senki, hogy hova érkezel, / Magadtól indulj egyszer el.” Egy régi afrikai törzstől is találtam megszívlelendő gondolatot: „Mikor Isten a szürke ősidőben a dolgokat teremtette, összegyúrta a Napot, és jön megy a Nap – és visszatér. Összegyúrta a Holdat, és jön megy a Hold – és visszatér. Összegyúrta az embert, és jön megy az ember – és nem tér vissza.” Hanem folytatja útját: „tovább, tovább…”

Higgyétek el kedves diákok, hogy a nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok-sok szeretet. Életetek során állítsatok magatok elé célokat, akarjatok tenni magatokért és egymásért. Soha ne feledjétek Johann Wolfgang von Goethe német költő szavait: „Élni való minden élet, / Csak magadnak hű maradj. / Veszteség nem érhet téged, / Hogyha az lész, ami vagy.” A siker és kudarc együtt jár, része az életnek. Bízzatok magatokban, legyetek sikeresek a munkátokban, de ami a legfontosabb, legyetek jó emberek. Legyen segítőkészség bennetek, tudjatok szeretettel fordulni mások felé. Ügyeljetek gondolataitokra, mert azok szabják meg tetteiteket. Ügyeljetek szavaitokra, mert azok szabják meg jellemeteket. Ügyeljetek jellemetekre, mert azok szabják meg szokásaitokat. És ügyeljetek szokásaitokra, mert azok szabják meg sorsotokat. Már az igazgatói köszöntőkben is elhangzott Ady Endre szavai megszívlelendők: „Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, / de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.”

„Most búcsúzunk és elmegyünk…” Találkozás, búcsúzás, újrakezdés… Erről szól az életünk. Ezekben a pillanatokban sokan adnak majd „használati utasítást” az élethez. Nem kell mindent elfogadnotok. A „használati utasítást” azok szokták írni, akik bukásra állnak belőle. Ne hallgassatok rám se. Találjatok rá a nektek szánt sorsra, és legyetek boldogok! JÓ UTAT, BALLAGÓK!

Hadd fejezzem be ballagási írásomat egy szellemes mondással: Fiatalok! Induljatok, tiétek a jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz!

És ezt egyszer ti is megértitek, mint ahogy mi, idősebbek…

Tollár Sándor