Külföld Idősnek lenni nem egyszerű – Idősek Világnapja Közzétett 2022-09-28 0 Harmincegyedik esztendeje, hogy minden évben van egy nap, amikor kiemelt figyelmet szentelünk az időseknek, ugyanis október elseje az Idősek Világnapja. Az ENSZ 1990. december 14-én szavazta meg, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja. Először 1991. október 1-jén tartották meg az ünnepet. Ajkán 1999-től rendeznek ünnepséget az időseknek. Jártunkban-keltünkben könnyű belátni, hogy idősnek lenni nem egyszerű. Az idősek fokozatosan új élethelyzetbe kerülnek. Életük alkonyán gyengül fizikai erejük, romlik egészségi állapotuk, nehezebben mozognak, és – ami talán a legszomorúbb – nyugdíjba vonulásuk után sokszor küszködnek a fölöslegessé válás érzésével, nem utolsó sorban pedig anyagi helyzetük látványos romlásával. Az új élethelyzetek feldolgozása óriási feladat. Az idősek jó része eközben elveszíti önbecsülését, egyre inkább megkeseredik, kilátástalannak, céltalannak érzi életét. A rendszerváltás utáni időszak ezt az érzést csak erősítette. Hiszen a multinacionális vállalkozások betörésével különös érték lett a fiatalság, negyvenen túl már mindenki öregnek számít, ötven fölött állást találni pedig gyakran kilátástalan vállalkozás. Mindezek tükrében végképp nem meglepő, hogy a nyugdíjas korúak tapasztalataira a munkahelyek döntő többsége nem tart igényt. Így egyre kevesebbeknek nyílik lehetősége dolgozni, s ezzel némi nyugdíj kiegészítésre szert tenni. Így anyagi biztonság nélkül, a szociális hálóra vagy gyermekeik jóindulatára kénytelenek támaszkodni, ami – valljuk be – sokak számára megalázó. A szociális intézményrendszer persze még többet tehetne, főleg a magukra maradt, egyedül élő idős emberekért. Igazán békés, kiegyensúlyozott években azonban csak azoknak van, lehet részük, akiket családjuk szeretettel, törődéssel vesz körül, s tapasztalatait értékeli, megbecsüli. Ők a boldog nyugdíjasok, akik megtalálják helyüket, képesek felfedezni ennek az életszakasznak az örömeit, akik szabadidős programokban vesznek részt, és mernek élni. Az öregkortól félni semmiképpen nem kell, inkább okosan felkészülni rá, igyekezni pozitívan hozzáállni a nyugdíjba vonulás után feltáruló új világhoz, s bátran kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Az idős emberek hidat képeznek múlt és jövő között. Az irántuk megnyilvánuló tisztelet, megbecsülés nem önmagáért való – érdeke is a normális társadalomnak. Hiszen az idősek tudásuk és élettapasztalatuk miatt előnyt jelentenek. A társadalomnak nem eltartottakról és eltartókról kell szólnia, hanem különböző időben születettek egymásra utaltságáról. Ezzel kapcsolatban nagyon szépen fogalmazta meg Sütő András, Kossuth-díjas erdélyi magyar író egyik írásában: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött. Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot!” Tollár Sándor