Száz csapat vett részt a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen

0

A verseny történetében rekord mennyiségű halat fogtak a száz csapat részvételével megrendezett hatodik Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny résztvevői – közölte a rendezvény főszervezője a verseny révfülöpi eredményhirdetésén szombaton.

Szamosi Attila elmondta, hogy a nyolc napon át tartó versenyen összességében több mint kétezer halat – mintegy tizennyolc tonnát – fogtak az indulók, ezek között több mint száz példány tizenöt kiló feletti, tizenhárom pedig húsz kiló feletti volt.
A főszervező szerint ennyit korábban egy versenyükön sem sikerült még kifogniuk a résztvevőknek a Balatonból.
A Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyre száz csapat érkezett, a magyarok mellett voltak indulók Szlovéniából, Ausztriából, Németországból, Romániából és Szlovákiából is. A versenyt a Balaton középső és nyugati medencéjében, Tihany és Balatonszemes között 22 településen rendezték.
A bojlis horgászversenyen a cél a lehető legnagyobb ponty kifogása volt, ezért csak az öt kiló feletti halakat mérlegelték – tette hozzá a főszervező. A három-négy tagú csapatok a partról hat bottal horgászhattak, viszont elektromos meghajtású csónakokkal megengedett volt a szereléket távolabbra is behúzni.
A legnagyobb mennyiséget kifogó csapat több mint 628 kilogramm felett teljesített, a legnagyobb horogra akadó ponty pedig 23,2 kilogramm volt.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Anyák-napja – Anyák-napi megemlékezés a temetőben

Az Anyák mindig meg tudnak bocsátani gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük. Én már hiáb…