Őrizetbe vette a rendőrség azt a 34 éves pásztói nőt, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet – közölte az MTI-vel szerdán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapitányságra, miszerint Pásztó belterületén egy újszülött testrészét találták meg.
Az ügyben ezután indítottak nyomozást, majd rövid időn belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves helyi lakost – tette hozzá.
Nágel Tamás tájékoztatása szerint a jelenlegi adatok, valamint az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a nő a napokban szülte meg gyermekét, akit ezt követően megölt.
A nőt őrizetbe vették és indítványozzák előzetes letartóztatását.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
  • Farsangi étlap – Paródia

    A karácsonyi és szilveszteri ünnepek előtt egy neves csikólegelői étterem bedobatta a levé…
  • Méz – Az édes arany

    Folyékony vagy kemény, kalácson vagy müzliben: a méz jókedvre derít.Öt kérdés a szorgos mé…
  • Ülök a fa alatt

    Ülök a fa alatt. Természetesen a még január 6-ig feldíszített, s ezen a napon leszedett fe…
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Farsangi étlap – Paródia

A karácsonyi és szilveszteri ünnepek előtt egy neves csikólegelői étterem bedobatta a levé…