Érseki titkár: a korai egyházban vízkereszt volt a karácsonyi ünnepkör középpontja

0

A korai egyházban vízkereszt ünnepe állt a karácsonyi ünnepkör középpontjában – mondta Gájer László érseki titkár az M1 aktuális csatornán szombaton, vízkereszt napján.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára felidézte, a karácsony Nagy Konstantin császár milánói rendelete után lett megjelölt dátum, azt megelőzően vízkeresztet ünnepelte a katolikus egyház.
Elmondta: vízkereszt elvont teológiai ünnep. Ez a nap a hit tartalmának megjelenéséről, feltárulásáról, s a hitbéli döntésről szól, „az én szívemben lesz-e hit vagy nem”.
Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnep liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, azaz Urunk megjelenése, a magyar vízkereszt elnevezés a víz megszentelésének szertartásából származik.
Gájer László kifejtette: az epifánia azt jelenti, az Úr megjelenése, „feltárul előttünk Isten jelenléte”. Az evangéliumi szöveg – Máté evangéliuma – szerint az ünnep bázisát a napkeleti bölcsek látogatásának története adja. A napkeleti bölcsek jelképezik az embereket, akik egy gyermekben felismerik Istent.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Anyák-napja – Anyák-napi megemlékezés a temetőben

Az Anyák mindig meg tudnak bocsátani gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük. Én már hiáb…