Legújabb terméktesztünkben egy közkedvelt gyümölcspárlat, a szilvapálinka került terítékre. Laborvizsgálatok, érzékszervi megfelelőség, hatósági ellenőrzés és kedveltségi vizsgálat – nézzük, milyen eredménnyel zártak a szilvapálinkák! A pálinka hazánkban rendkívül nagy népszerűségnek örvend, ahogyan a Magyarországra érkező külföldi vendégek is előszeretettel kóstolják meg nemzeti italunkat. Ahogyan minden alkoholos italnak, úgy természetesen ennek a termékkörnek is vannak biztonsági előírásai, melyeknek meg kell felelniük az előállítóknak. A Szupermentán viszont nem „csupán” arra keressük a választ, hogy biztonságosak-e a termékek, hanem a minőségre is kíváncsiak vagyunk, azon belül pedig arra is, vajon mely termék nyerte el a kóstolók tetszését. Lássuk hát az eredményeket! Összesen 30 terméket teszteltünk. Olyanokat, amelyek minden fogyasztó számára elérhetőek a nagyobb kereskedelmi láncokban. Akadtak köztük érleltek és prémium termékek is. 24 db fél literes, valamint három-három 0,35 literes és 1 literes kiszerelésű tételt vizsgáltunk, melyek alkoholtartalma 37,5- 55,0 % (V/V) között változott. Laboratóriumban a pálinkák A NÉBIH referencia laboratóriumában megmértük az élelmiszerbiztonsági szempontból fontos paramétereket, mint a metanol-tartalom, hidrogén-cianid tartalom, etil-karbamát tartalom, réz tartalom. Kilenc terméken szúrópróbaszerűen elvégeztük a termék gyümölcseredetére vonatkozó izotópvizsgálatokat is. Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy az ellenőrzött tételek megfelelőek voltak. Egy pálinkánál az etil-karbamát tartalom magasabb volt az ajánlott értéknél. Az etil-karbamát csonthéjas gyümölcsökből készített párlatok esetében jelentkezhet, mint például szilva, barack, meggy. Az alapanyag nem megfelelő kezelése, hanyag technológia következtében magas értéket adhat. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint 1 mg/l a meghatározott célérték etil-karbamát esetében. Egy pálinka azonban meghaladta ezt az ajánlott értékhatárt, ami miatt hivatalunk megtiltotta a termék forgalmazását. Hatósági vizsgálatok Ahogyan minden termékteszt alkalmával, úgy most is vizsgáltuk a termékek minőségi mutatóit is. A termékek gyártmánylapján feltüntetett információknak ugyanis minden esetben összhangban kell lenniük a termék jelölésén feltüntetett adatokkal, valamint azok összetételével. Fontos szempont volt a nyomon követhetőség ellenőrzése is, melynek során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a szilvapálinkák gyümölcseredete visszavezethető legyen magyarországi termőhelyekre. Megnyugtató, hogy a vizsgált pálinkák az előállítók részéről minden esetben nyomon követhetőek voltak, és a gyümölcseredetre vonatkozó izotópvizsgálatok is megfelelőnek bizonyultak. Szomorú tény viszont, hogy a kereskedelemben a forgalmazók 14 esetben nem tudták a jogszabályban előírt módon, a nyomon követésnek megfelelő egyedi jelöléssel ellátott termékkísérő okmányokat bemutatni. Emiatt a kereskedelmi üzletláncok élelmiszerlánc felügyeleti bírságra számíthatnak, melynek összege várhatóan 700 ezer forint lesz. A NÉBIH tavaly év végén elkészítette a pálinkatermékek jelölésére vonatkozó útmutatót, abból a célból, hogy segítsünk az előállítóknak eligazodni a jogszabályok tengerében. A korábbi hatósági ellenőrzések ugyanis nagyobb számú jelölési problémát tártak fel. Örvendetes, hogy a terméktesztben szereplő harminc tétel közül mindösszesen csak két esetben kellett figyelmeztetni az előállítókat, azt is csak apróbb jelölési hibák miatt. Bízunk benne, hogy a javuló tendenciában a jelölési útmutatónak is szerepe van. Összességében elmondható, hogy a hazai forgalomban lévő, tesztelt szilvapálinkák többsége élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek. A legkedveltebb szilvapárlat A Szupermenta terméktesztek hagyományaihoz híven a kedveltségi vizsgálatot is elvégeztük, melynek keretében laikusok és számos szakértő kóstoló bírálta a szilvapálinkákat. A kedveltségi vizsgálat során az akkreditált, hivatalos érzékszervi bírálati körülményektől némileg eltérően, fogyasztói szempontokat is figyelembe véve folyt a tesztelés. Az értékelők a kóstolás során ezúttal sem tudták melyik terméket pontozzák. Külön véleményezhették a szilvapálinkák illattisztaságát, illatkarakterét, íz tisztaságát, íz karakterét és harmóniáját. A bírálók preferencia-sorrendje alapján súlyoztuk az adott szempontokat. Habár volt néhány termék, amely nem aratott osztatlan sikert a tesztelők körében, így is találtak köztük kedvelt termékeket. A kóstolók kedvence az Agárdi Miraculum Szilva Pálinka lett. A Szupermenta rangsorban másodikként végzett a Rézangyal Barrique Szilva pálinka. A dobogósok sorát harmadik helyen a Nobilis Forte 55° Szilva Pálinka zárta. Forrás: szupermenta.hu