Kormányváltás után a Fidesz elhibázott szenvedélypolitikáját is helyrehozzuk

0

Több figyelmet, több pénzt, szakszerű megoldásokat a drogpolitikába!

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz-kormány mindössze félmilliárd forintot szán a Nemzeti Drogellenes Stratégia szakpolitikai programjának megvalósítására. A Fidesz homokba dugja a fejét. Drogellenes stratégiája a büntetésre, a megbélyegzésre, az elutasításra teszi a hangsúlyt, nem nyújt megoldást. Az Együtt kidolgozott szenvedélypolitikai stratégiájának legfőbb alapelve, hogy a szerfogyasztás és egyéb szenvedélyek elsősorban nem büntetőjogi és nem is orvosi, hanem társadalmi problémát képeznek.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint a Nemzeti Drogellenes Stratégia szakpolitikai programjának megvalósítására idén 318 millió forintot, jövőre pedig félmilliárd forintot szán a kormány.
Szigetvári Viktor elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz-kormány mindössze félmilliárd forintot kíván szánni hazánk egy égető problémájának kezelésére. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Fidesz által 2013-ban elfogadott drogellenes stratégia, ami a büntetésre, a megbélyegzésre és az elutasításra tette a hangsúlyt, nem nyújt megoldást.

Az Együtt egységes szenvedélypolitikai stratégiájának legfőbb alapelve, hogy a szerfogyasztás és egyéb szenvedélyek elsősorban nem büntetőjogi és nem is orvosi problémát képeznek, hanem társadalmi problémát, és átfogó megközelítést, szakterületek közötti együttműködést igényelnek. Kidolgozott választási programunkban szerepel: Létrehozzuk a nemzeti szenvedélyügyi stratégiát, ami egységes keretbe foglalja az alkohollal, dohányzással, kábítószer-fogyasztással és szerencsejátékkal kapcsolatos feladatokat. A hangsúlyt a megelőzésre és az ártalomcsökkentésre, nem a büntetésre, megtorlásra helyezzük. A megelőző és az ártalomcsökkentő programok számára, az érintett civil szervezetekkel együttműködve normatív támogatási rendszert alakítunk ki.

Szigetvári Viktor (OS)

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…